Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Simon Zoltán: A várak szerepének változása a középkori Nógrád megyében

Szerepelnek a szolgáltatófalvak: Szántó, Kovácsi, Halászi, Olvár, Csitár stb. (ide számítottuk a vincellérfalvakat is jelölhető Szőlős, Zeliő, Szele-típusú neveket, viszont kihagytuk a bizonytalan, esetleg természetes növényzetre utaló Almás-típusú neveket.) Bejelöltük az őröket, valamint a vadásznépeket jelző és vadászattal kapcsolatos helyneveket is (Trázs, Lóc, Daróc, Vizslás, Rárós, Szakái stb.). Külön jelöltük a biztosan a király által eladományozott várföldeket. Az így nagyrészt kirajzolódó egykori királyi földeket kiegészítik a XV. századi adatok alapján megrajzolt királyi váruradalmak: Szanda, Buják és Fülek uradalmai, bár ezek egy részéről feltehető, hogy magánemberek elkobzott birtokaiból alakultak ki (különösen a füleki uradalom esetében). Az egyházi (esztergomi érsek, váci püspök, johanniták stb.) birtokok nagy része eredetileg szintén királyi várföld lehetett. Különböző módon jelöltük a térképen a különféle nemzetségek rekonstruált birtokait, részben a belőlük származó családok földjeinek segítségével: a Kacsics nemzetség (Szécsényi, Salgói, Szőlősi, Rapi, Bejei, Szőrösi, Kálnai Ettre, Zagyvafői, Libercsei családok) örökölt és szerzett birtokait, a Zách nemzetség földjét, a Tomaj nemzetség (Losoncziak) birtokait (melyek a Gertrudis királyné elleni merényletben vétkes Kacsics nembeli Simon bántól elvett Losonc földből, illetve az észak felé tudatosan telepített irtásfalvak területéből jött létre), a Balassák őseinek szerzett birtokait, a Csór nem, a Kartal nem, a Hontpázmány nem bényi ágának, a Csák nem újlaki ágának birtokait, a Zsidó nemzetség, a Kökényes— Radnót nem, a Szolnok genus, az eredetileg a Szolnok nem földjére telepedő Aba nembeli Rhédey család és végül Radon com es leszármatottjainak (Kürtösiek, Madáchok) földjét — a Poltári Soósok kivételével, akik csak a XIV. század második negyedében kapják meg Poltárt és környékét. Feltételesen jelöltük a Nagy Iván és Makkai László által a Hontpázmány nemből eredőnek feltételezett Szügyi és Dráhi családok, valamint a Bártfai Szabó László által Záchnak tartott Szerdahelyiek és Széchenyiek földjét. A megye északi részének birtokhatárait szaggatott vonallal jelöltük, hiszen a XIII. század végén, XIV. század elején e területet még lakatlan erdőségek borították. A határ nyomvonalát mégis berajzoltuk a XV—-XVI. században itt felbukkanó irtásfalvak birtokviszonyai alapján. Erre a térképre vittük rá az oklevelesen említett, illetve a „történelem nélküli" várakat.

44 Mielőtt azonban értékelnénk a térképet, három objektumról külön kell szólni. Két sáncvár ásatása teljesen, vagy majdnem teljesen negatív eredménnyel járt: sem Nógrádsápon, sem Vanyarcon nem találtak használatra utaló nyomokat, az előkerült minimális mennyiségű kerámia nemigen alkalmas korhatározásra.

45 Űgy tűnik, e várak csak hevenyészett, alkalmi építmények lehettek, talán a tatárok elől húzódott ide a környék lakossága.

46 Igaz ugyan, hogy mindkét objektum kicsi ahhoz, hogy sok embernek hosszabb ideig menedéket nyújtson. A harmadik vár a diósjenői Kámor, amit Sándorfiék a Magyarországon igen ritka, de a Börzsönyben máshol is előforduló erődített falvak közé sorolnak.

47 Vizsgáljuk meg először a megye királyi várait! 5. A KIRÁLYI VÁRAK SZEREPE NÓGRÁD MEGYÉBEN Engel Pál megfigyelése szerint az Árpád-kortól kezdve a magyar joggyakorlatban kétféle adományozási forma terjedt el: a) örök jogon ós visszavonhatatlanul, b) „szolgálati" birtokként (pro honore), a király tetszése tartamára, s így bármikor vissza vonhatóan. Az Árpád-kori vármegye olyan összefüggő territórium volt, melynek lakói 110