Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Művelődéstörténet - †Szombathy Viktor: Családi visszaemlékezés-féle Mikszáthékról

kor egymás után két útikönyvet is kellett írnom Nógrád megyéről s a Cserhát vidékéről. A mohorai Mauks-kúria nélkül nem lehet teljes egyetlen Nógrádról szóló ismertető sem. Igen kedves, művelt, jól tájékozott férfiút találtam a patikában, amely patika az egykori Mauks-kúriában volt. Valaha itt lakott Mikszáth első principálisa, Mauks Mátyás, a balassagyarmati főszolgabíró. Meghatottan járkáltam az aránylag kisméretű szobákban; ide járt tehát Mikszáth Kálmán, az ifjú esküdt a főbíró lányának, Ilonának udvarolni. A patikával szemben, a főutca túloldalán kicsiny evangélikus templom; itt vette el hét esztendei elválás után Mikszáth újra első feleségét, Mauks Ilonát, de akkor már, mint befutott író. E megismételt házasság történetét Mikszáth hék életének minden valamirevaló olvasója jól ismeri, megírta özvegységében Mikszáthné is, kár lenne ezt a históriát itt újra felmelegíteni. Azt azonban szomorúan állapítottam meg, hogy amíg a patika kertje gondozott, Mauksék emlékére méltó zöld kertecske volt, addig az egykori Tolnay-kúria, egy utcasorral feljebb mind béliemében, mind küllemében pocsékul „fest", valamiféle mozinak alakították át és szép parkjának szinte minden ősfáját kivágták, igazolva azt a mondást, hogy ,,a palóc nagy favágó!" 1945-46-ban sietett a község kivágni azokat a fákat, amelyek alatt még Tolnay Klári szaladgált gyerekkorában s ahonnan az oly népszerűvé vált palóc nótáit is hozta. Nem lett különb sorsa Nógrád egyik legszebb s legnevesebb barokk műemlékének, a Zichy - Vay - kastélynak sem. A tornyán török félholdat viselő lépcsős kastély díszudvaráról nemcsak a díszfákat hordták már el, hanem a kapuzatot és az előudvar személyzeti lakásait is, a községi tanács titkos helyeslése mellett. Itt is az a lelkület érvényesült a tulajdonosok ellen, mint Horpácson Mikszáthék ellen. A formás kastélyt lakásokká darabolták szét, óvoda is működött benne, szomorú látvány volt ; a gyümölcsöskertre rá sem lehetett nézni. Mindenesetre gyorsan sikerült tönkretenni az egyik legkülönb műemléket, mert építőanyagot zsákmányolt belőle a szomszédság. Szász Tihamérnak ezek után valóban oka volt rá, hogy vendégül hívjon. Megkért, hogy ismeretségeim segítségével segítsek neki védetté nyilváníttatni a patika udvarán már csak egyedül álló bokrétafát, azaz vadgesztenyefát. Hatalmas, szép fa volt. A falu már erősen készült a kivágására, noha a széles árnyékot vető gesztenyefa testvérét elég régen, 1919-ben vágták ki, szintén afféle „népítélet" alapján. Szász Tihamér féltette a fát. A hagyomány szerint Mikszáth ez alatt írta „A lohinai fű„ című beszélyét. S ha nem is alatta, de árnyékában mindenesetre sokat üldögélt. Az akkori természetvédelmi tanácshoz sebesen adtuk be kérvényünket. (Ifjú dr. Tildy Zoltán volt az elnöke, S. Szabó Ferenc államtitkár az elnökhelyettese.) Barátilag is megbeszéltem velük a mohorai fa bíztató jövendőjét, a beadvány szívesen fogadódott, a fa megkapta a védelmet, azóta is védelem alatt áll. Szász Tihamér rögtön festetett egy „védelmi tábla"-t, felerősítette a híres fára, még mielőtt valamelyik tanácstagnak tűzifára nem támadna kedve. A táblát mindenek láthatták s csodálkozának vala. Hogyan fordul az emberi lélek indulata olykor száznyolcvan fokkal túl-felé, mint válik a szemlélet feketéről fehérre - megmutatkozott Mohóra népének fakivágó hajlandóságán is. A hajlandóságok egyszeribe a fa életének megtartása iránt fordultak, immáron büszkék lettek rá s ez a dicsekvés szállt az idegen látogatók felé : - Államosították a fánkat ! így maradt meg a híres fa. Az a szándékom ezután már logikus lett, hogy a csesztvei Madách-hársat is nyilváníttassuk védetté. Szász Tihamérék női kerékpárján átbicikliztem egy szép napon Csesztvére, ott a későbbi szép Madách-emlékház még rongált állapotban volt, 307