Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Művelődéstörténet - †Szombathy Viktor: Családi visszaemlékezés-féle Mikszáthékról

badságharc veszte után rendkívül sok osztrák, morva, cseh tisztviselőt, beamtert helyezett a Bach-kormány, majd a Schmerling-korszak a magyar városokba s megyék élére. Losonc, Balassagyarmat, Rimaszombat közönsége is azon vette észre magát, hogy fellazult a tisztviselői kar, amellett a Felvidék szlovákok lakta vidékeiről is költöztek be számosan - kereskedők, iparosok - a kisebb-nagyobb városokba, különösen azokba, amelyek évszázadokon át nem láttak beköltöző szlovákot s némely vonásukban még megőrizték - mint a Rima völgyében is - a német alapítású múltat. Ezúttal csak a Mikszáth életével kapcsolatos városkáról szólva: az 1850-ben történt beszüremkedésék nem változtatták meg a város etnikai arculatát legfeljebb öt százalékban. Ez az öt százalók is eltűnt az idők folyamán, s 1918-ban már ismét 99 százalékra növekedett a rimaszombati magyarság lélekszáma. Jelenleg azonban már csak 45 százalékos. A város magyar többsége megszűnt. Az idézett versecske személynevei az idők folyamán a Lenner néven kívül eltűntek. Mikszáth még valamennyi nevet ismerte ; több, mint valószínű, hogy az egyik Burszkynál talpaltatta cipőit. Lenner postamestert föltétlenül ismernie kellett, bár Lenner Ferdinánd akkor már idős ember volt, viszont - Széchenyi István országos buzdítására - ő alkotta meg a máig is meglévő hat holdnyi terjedelmű Városkertet, amely Városkerttel egyidőben a losonci is megteremtődött. Lenner Ferdinánd fia premontrei szerzetes, majd később - a szerzetből való kilépése után - a rimaszombati gimnázium görög-latin tanára lett. Unokája az 1960-as, 1970-es években Rimaszombat tanácselnöke volt, jelenleg tanár. Findura fia Farkasfalvyra változtatta nevét, neves történetíró volt az 1890-es években : megírta Rimaszombat és Vác történetét ; emléktáblát és utcanevet Vác városa ajándékozott neki, az unokák, dédunokák már Pesten élnek. így szóródott szét a városkába települt Bach-korszakbeli polgárság, az ifjú Mikszáth valamennyi személyes ismerőse ; szétszóródott, illetve beolvadt. Valamit az ifjú Mikszáth örökké hallhatott, a nap és az éj minden órájában: a ,,török síp" éles hangját. A boronafalú, szalmazsuppal, fazsindellyel fedett házak tucatjai állandóan tűzveszélyesek voltak, különösen disznópörzsölések évadján s a város már a XVIII. század elején megszervezte tűzőrségét. Az őrség a piaci templom tornyában tanyázott s a torony erkélyén félóránkint megfújtak egy éles sípot annak jeléül, hogy az őrség ébren van. A síp tulajdonképpen a tárogató őse volt, kuruc lovassági kürtöt pótolt, az 1700-as évek elején került több példánya is a város birtokába. Azóta is használták egészen az 1940-es évekig, tehát több, mint kétszáz évig. Hangja betöltötte a várost, a nyitott ablakokon keresztül behatolt a tantermekbe is, nyitott ablak mellett a diákok ezzel számlálták az órát. Három síp ma is megvan, a múzeum őrzi. Sok monda fűződik hozzá, mivel a közvélemény török eredetűek nek mondta őket mindenha s ez igaz is lehet. 1978-ban kettőt Bige József népzene művészünk rendbehozott, esztergált magának is egyet, s azóta sokszor fellép vele hol a rádióban, hol bemutatói alkalmával. Mikszáth föltétlenül hallotta a sípokhoz fűződő megannyi mondát s nyilván fel is használta egy-egy részletüket. Lehetséges, hogy „A beszélő köntös" kisregény témájához ezek a mesék is hozzájárultak, elvégre a kis Mikszáth gyerek az ő legfogékonyabb idejében töltött Rimaszombatban hat évet. Valamit a palócságnak arról az ízéről, amit Rimaszombatban szedhetett föl magára, hiszen ebbéli emlékeinek, tudásának zömét Nógrádban kapta, a gömöri csak afféle ,,ragasztók" volt, ráadás: piacozó kofák, a városba szekerező dél-gömöri barkók és palócok alakjai - a putnoki, a rimaszombati, feledi és rimaszécsi járás magyar népe - és a törzsökös rimaszombati gyükerek szolgálhattak mintául, ami gimnazista idejét illeti. Irodalomtörténészek azt is kiderítették már, hogy a ,,jó palócok" számos figurája, története tulajdonképpen szegedi újságíró korából való, alföldi em292