Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Vonsik Ilona: Adalékok a nők politikai mozgalmi törekvéseihez Nógrád megyében 1900–1944

amennyiben a szakmunkásokat a segédmunkásokkal, a nő és ifjúmunkásokkal akarják szembeállítani. . . Követeljétek a segéd, nő és ifjúmunkás bérének 50%-kai való felemelését . . ."

ш A KMP salgótarjáni üveggyári sejt vezetősége 1930 májusában felhívással fordult az üveggyár összmunkásságához. A röplap külön szól a nők megalázott helyzetéről is. „... Gyermekeink éheznek, feleségeink, leányaink pár fillérért trobotolnak. Hajcsáraink pedig a dolgozó munkásnők testét is tulajdonuknak tekintik. . . Nem engedhetjük, hogy a dolgozó proletárnőnek munkaerején kívül testét is oda kelljen adnia! . . . Össze kell fognunk itt az üzemben! Minden üveggyári dolgozónak, szervezettnek, szervezetlennek, nőmunkásnak, férfinak, ifjúnak ós gyermeknek együtt kell harcolni többi proletártestvérünkkel. . ."

149 Az illegális kommunista mozgalom célkitűzéseivel és mindennapi politikájával utat talált a nőkhöz is, akik közül e politika iránt legérzékenyebbek tevőlegesen is bekapcsolódtak a mindennapi tevékenységbe. Vezetőszerepet ugyan nem játszottak a kommunista mozgalomban, de igen széleskörűen segítették a kommunista mozgalom eredményesebbé tételét. Különösen Baglyasalján ós Salgótarjánban mutatható ki a kommunista politikát elfogadó, s azt bátran támogató nők tevékenysége. Részt vettek az illegális ós félillegális küldemények postai feladásában és az érkezett küldeményeknek az illetékes helyre való továbbításában, illegális kommunisták megmegbeszólósre szóló kiértesítésében, az illegális találkozóhelyek biztosításában figyeléssel és jeladással, Vörös Segély bélyeg árusításában moziban, futballmeccsen, táncmulatságban, műkedvelő előadásokon és egyéb összejöveteleken. Segítséget nyújtottak a baloldaliak kényszerű elköltöztetésónél ós számos más területen nyilvánították ki szimpátiájukat a kommunisták iránt.

150 A rendszer „jóvoltából" a bányai meddőhányó sok kommunista „munkahelye", egyúttal gyülekező helye is lett. A bányatársulat szerette volna innen is „leszámolni", eltiltani őket, de ez nem sikerült. A bányászok sajátos módon részesítették „segélyben" a munkanélküli osztálytársaikat. Gyakran előfordult, hogy a bányákban a csilléket háromnegyedrészig szénnel rakták meg, s hogy ez ne látszódjék, letakarták meddővel. Az ilyen csilléket számmal jelölték meg. A meddőhányón a bunkernél az ürítéskor mindenki tudta, hogy megjött a „segély". Erre felfigyelt a szolgálatot teljesítő felügyelő is ós jelentette a bányaigazgatóságnak. Ennek eredményeképpen megszigorították az ellenőrzést, de a bányászok támogatásának megszüntetését nem tudták megakadályozni. Az asszonyok, lányok által a haldákról gyűjtött szenet a környező községekben adták el, de őrhalmiak is akadtak a vásárlók között. Az illegális kommunista mozgalmat az 1920-as évek végén, az 1930-as évek elején, majd 1937-ben számos letartóztatás, az 1940-es évek elején tömeges internálás tizedelte meg. Ezekben az esetekben is a családfenntartóvá előlépett anya, illetve, ha munkaviszonyban állt a legidősebb fiú, akkor az ő vállain nyugodott a család fenntartása. A börtönt, az internálást, a rendőri felügyelet alá helyezést még tetézte a család kilakoltatása, amennyiben társulati lakásban lakott. Baglyasaljáról pl. az elítélt kommunisták hozzátartozóit egyik napról a másikra Gusztávaknára, egy roszszabb minőségű társulati lakásba telepítették ki. A munkásszolidaritás, az együttérzés számos szép példáját tanúsították a szimpatizáns munkások, közöttük sokan nők, amikor természetbeni gyűjtésekkel, pénzbeli segélyekkel támogatták a rászoruló családokat. Az élelem, ruhanemű, tüzelő, pénz mellé a jó szó is társult, mely némiképp enyhítette a megélhetési gondokat s megerősítette hitüket egy szebb ós jobb jövő, a kizsákmányolás nélküli társadalomért folyó harcban. 243