Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

házynah, sőt majorsági szőlőket is műveltettek Bujákalján a falu népével. A „gazda emberek" a bárányok, gidák és méhrajok szaporulatának tizedét is természetben szolgáltatták. Végül az uradalom falvai — egymás között felosztva — évente 120 Ft summapénzt is fizettek magyar uraiknak úgy, hogy általában 25 Ft esett egy-egy községre. Maga Bujákalja falu azonban a török uralom utolsó éveiben kikerült az uradalom szervezetéből. Eszterházy Miklós és Sándor ugyanis — bár jogilag maguk is csak zálogbirtokosok voltak — albérletbe (subarenda) adták a jól jövedelmező községet. 1667-ben Eszterházy Sándor és felesége, Mórocz Erzsébet 700 arany kölcsönt vett fel garamszeghi Oéczy Gábortól, míg Miklós és neje, Perényi Ágnes anyagi szorultságukban hajniki Bezzegh Istvántól kölcsönöztek 1676 és 1680 között, több részletben 800 ezüst tallért és ennek fejében mindkét birtokos házaspár bujákaljai rátáját adta zálogba. A bujákiak persze török szpáhibirtokos uraiknak is számos adóval tartoztak, így kharadzs-ot (,,harács"-ot) — fejadó, földadó és a termények után természetbeni járadékot — és a „rabszolgaság váltságdíja" fejében iszpendzse-t, meg különféle büntetéseket fizettek. A gabona tizeden kívül az adókat a törökök egy összegben kivetett summában szedték be. Buják esetében szerencsésen fennmaradt forrásokból ismerjük a török summa összegét: 1552, Buják első meghódoltatása után állapították meg azt a muzulmán szpáhibirtokosok. Minthogy ekkoriban 35 telek volt és a jobbágyok 5—6, néha 10 ökröt, egész kis juhnyájat, is tartottak, 570 talléros, magas összeget (azaz 912 Ft-ot) vetettek ki rájuk, évről évre. Csakhogy az idők viszontagságai folytán Buják folytonosan pusztult, húsz ház is üresen állt már, ám a nehézkes török adóhivatalok nem voltak hajlandók csökkenteni a falu terheit, ezért mind több lakos hagyta el telkét. A Salamon Ferenc által idézett török forrás szerint Buják bíráinak és gazdáinak a XVII. században egészen a szultánig kellett folyamodniok, csak akkor ment ki egy csapatnyi tekintélyesebb török katona és a helyszíni vizsgálat alapján leszállított adót írtak a defter-könyvekbe. Számos eset bizonyítja, hogy a törökök a XVII. század utolsó harmadában is ugyanakkora összeget vetettek ki a keresztényekre, mint amekkorát a XVI. század közepén, az első felmérés során megállapítottak.

51 Mindeddig tisztázatlan időpontban került sor Buják visszafoglalására és az erősség lerombolására. Már említettük, hogy Sobieski János király Szécsény felszabadítását, 1683. november 10-ét követően három nappal csapatokat küldött Hollókő és Buják várához is, de a két kis végház törökjei ellenállás nélkül megadták magukat és ezért kegyesen engedélyt kaptak arra, hogy fegyverestül és málhástul Egerbe vonulhassanak vissza. Buják azonban legfeljebb az 1683/1684-es téli időszakra kerülhetett keresztény kézbe, mert a pestistől való félelem elűzhette az ide helyezett őrséget. Ezzel szemben Murtuzan hatvani aga számára — aki 1686. augusztus 18-ig tartotta Buda és Eger között fontos láncszemet képező várát török uralom alatt — jelentősége volt a közeli Buják ellenőrzésének, így az első adandó alkalommal muzulmán őrséget helyezett oda. A „Collectanea ad históriám Comitatus de Neograd" című munka nyomán Bél Mátyás és Mocsáry Antal

52 is elmondja a Buják körüli utolsó hadieseményeket: „Már hosszabb ideje a török hatalmában volt, amidőn a korponai, kékkői és gyarmati vitézek tanácskozni kezdtek elfoglalásáról. Űgy határoztak mindenesetre, hogy mivel nyílt harcban — kis számuk miatt — nem képesek erre, ha lehet, hadicselt alkalmaznak". A vár körüli hegyeken zászlókat lengettek, sípokkal, dobokkal. Sikerült elhitetni a törökökkel, hogy erős ostromló sereg támadta meg őket, ezért a rászedett őr38