Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

mint director mért italt két negyedéven át. A malom évente 25 köböl tiszta búzát és egy hizlalt ártányt szolgált és munkát is végzett a várban. Az 1689-es urbárium megemlíti a vámot is, amelyet a porkolábok vettek bérbe. A kékkői lakosság tehát meglehetősen sokszínű képet mutatott a török kiűzése korszakában ; éltek itt nemes és nem nemesi rendű, királyi és földesúri esküvel kötelezett katonák, míg a vár aljában — ugyancsak örökös földesúri kötelékben — zselléri rendi kategóriába sorolható szegény földesúri szolgák, céhes, vagy céhen kívüli mesteremberek, sőt kereskedők is tevékenykedtek. Kékkő lakóinak a falvak népétől eltérő, taksafizető, majorsági illetve curiális helyzete a földesurak akaratából az 1690-es évektől a Rákóczi-szabadságharc kitöréséig változatlan maradt. A kuruc mozgalmak hírét hallva a vármegye 1703. szeptember 4-én tartott részleges gyűlése — mint említettük, az Udvari Haditanács engedélyével Gács és Szécsény mellett — Kékkő várába való visszahúzódásra hívta fel a nemességet.

59 A kékkői főkapitány címét Balassa Ádám ezredes ekkor is viselte és saját katonákat is tartott, ők alkották a védősereg magvát. Az események hírére több nemesúr is Kékkő várába húzódott. Már szeptember 2-án ide „transferálta magát" negyedmagával — de felesége nélkül — a szécsényi praefectus, Dúl Mihály, aki Balassa Ádámnak is bizalmas embere volt. Mint tekintélyes nemest — alispáni tisztet is betöltött egy ideig — megérkezése után, a „Kékkőben lévő rendek" kapitánynak is megválasztották, ő azonban ura, Koháry István „speciális parancsolatja" nélkül nem vállalta el.

60 Balassa Ádám földesúri és főkapitányi minőségében a szeptember 12. előtti napokban végül nándori Bene Andrást, a járás egykori főszolgabíráját tette meg helyettes kapitánynak. Dúl már odaérkezésekor úgy tapasztalta, hogy széthúzás van a nemesek és a közrendűek között: „Itt is némely régi lakos katonáknak kedvek van a tolvajságra, ha ők rajtok állana, bizony Kékkőt is szokások szerint feladnák minden oppositio nélkül, de nem nyargalhatnak, s vagyok azon némely idegyült nemességgel, hogy ma, vagy holnap közönségesen megesküszünk, az ki pedig őfelsége híve nem lenne, az(t) bizony hogy az tömlöcbe hányatom."

61 Mégis, miután szeptember 6-ára befejezett ténnyé vált, hogy „ezt az darab földet elborította a kuruc", egyesek kiszöktek közéjük és 14-ón Dúl Mihály már azt állapítja meg, hogy „ide Kékkő alá tegnap becsaptak vala a kurucok ... 4 vagy 5 kuruc olyan volt közöttük, akik ezelőtt is Kékkőben laktak".

62 Emiatt Balassa a várbeli nemeseket felesküdtette a király hűségére. A védősereg nem lehetett nagy, mert amikor Réthey, Kis András és társai „vagy 25 lovassal" felruccantak Szécsényből Kékkőre, a hozzájuk csatlakozó „kékkői katonák"-kal — azaz lovasokkal együtt csak „circiter 60"-ra nőtt a „próbára" ment csapat. Dúl Mihály pedig azt írta a kékkői seregről, hogy „Innét is gondolom kitelik 100 lovas, nemes emberek és régi, rongyos katonák".

62 A vár védői — élükön szeptember közepétől magával gr. Balassa Ádámmal — állandó titkos levelezésben voltak a Gácsba illetve Csábrágba szorult nemesekkel, sőt, a kékkői és csábrági lovasok együtt hajtották végre az említendő terjéni (terényi) rajtaütést is. Mégis, amikor a kékkői nemesek is tudomást szereztek Rákóczi hódolásra felszólító pátenséről „már közülük oly választót is a(d)tak Rákóczinak, hogy nem látván pátensin maga subscriptióját, pecsétit, még választót nem adhatnak, ha az megjön, meglátják azután" mit tesznek.

64 A várt császári segítségről csak híreszteléseket kaptak, ezért Balassa azt felelte Koháry segítséget ígérő levelére: „de könnyű onnan minket bíztatni, nehéz peniglen minékünk, ily angustiában lévén, várnunk".

65 Amikor pedig október első napjaiban a kurucok már a „föld népét" kaszákkal, kapákkal hajtották a gácsi és kékkői vár felé és Gács is megadta magát, október 17-én Kékkőt is feladták a védők. 59