Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

A hűségesküben is említett magyar és német tisztek és lovas, illetve gyalogos« katonák száma az 1650 utáni időszakra vonatkozó adatok szerint így alakult : A füleki, továbbá ajnácskői és somoskői királyi katonaság száma 1650 után Év Fülek várában Ajnácskő Somoskő Év Német Magyar katonaság Összes HajHópénz HajHópénz Év Német i Összes HajHajgyalog Huszár Hajdú Tüzér hópénz mFt xr dú mFt xr dú mFt xr 1652 197 300 150 25 7 4145— 21 58 45 21 58 45 1656 175 300 148 — — 21 — 21 — 1665 — 400 300 — — (A füleki adatokban!) 1670 — 400 300 26 11 3381 15 — — — — 1674 — 200 80 — 9 1057 18* — — — — 1681** (100) 300 200 — — j Megjegyzések: *Rhénes Ft-ban! (egyéb esetekben: mFt = magyar Ft) **Az 1681: 5. te. által meghatározott szám. Mint a fenti táblázatból is kitűnik, a füleki „iratos katonák" száma — főként az 1670-es években fokozatosan csökkent. Szembeötlő azonban, hogy a zsoldlajstromokban szereplő huszárok és hajdúk létszáma bizonyos hullámzást mutat, főként az 1665-ös és az 1670-es években nagyobb sereget regisztráltak Füleken. Ez részben azzal magyarázható, hogy az 1655: te. szerint 300 magyar lovast és 300 gyalogost kellett a vár őrizetére rendelni, másrészt azzal, hogy az 1663 végén török uralom alá került végvárak őrségét — mint Takáts Sándor megállapította — a vasvári béke után más várakba helyezték. így sok szécsényi, bujáki stb. vitéz került Fülekre. Ami a zsoldfizetést illeti, közismert, hogy a bécsi Udvari Kamara képtelen volt viselni a magyar végvárak fenntartásának terheit, de ha már tartott is őrséget a végházakban, igyekezett németekkel megrakni a várakat, a magyarokat pedig — megbízhatatlannak, kisebb harci értékűnek tekintve a huszárságot és a hajdúkat — el akarta bocsátani. A füleki sereg 1669. januárjában azt panaszolta generálisának, gr. Eszterházy Pálnak, hogy az előző 9 évben mindössze egyszer ( ! ) kaptak zsoldot, ezért a katonák és a hajdúk kénytelenek falura menni és kenyeret kéregetni.

5 A falusi nép — a „szegénység", ahogy az egykorúak hívták — azonban csak abban az esetben tartozott „gazdálkodással" — szállás- és élelemadással — a füleki és más végházak katonaságának, ha azt a generális és a megyei alispán engedélyével teszi, az elöljárói tudomása nélkül falura, vagy prédára induló katonákat viszont a katonai rendtartás szerint a kapitány szigorúan megbüntette. Zsold hiányában azonban a végházak magyar seregei rákényszerültek arra, hogy a környező megyék falvaiban próbáljanak élelemhez jutni — gyakran nyúlva erőszakos eszközökhöz, így szinte ostromállapot alakult ki a végvári vitézlő rend és a parasztság önvédelmi szervezete a paraszt vármegye között.