Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

Szécsényből. A levél a könyvben igen sok sajtóhibával, rossz központozással jelent meg, ami értelmezését is kétessé teszi néhol, emiatt csak tartalmi kivonatot tudunk adni róla. A szokásos üdvözlési formula után a lengyel király tudatta a spanyol uralkodóval, miután a zord idő beálltával elvált a lotharingiai herceg csapataitól és seregével ő is téli táborba igyekezett, Szécsény elé ért. Szükségesnek látta, hogy ezt az Érsekújvárnak Budával, illetve Egerrel való török összeköttetése miatt fontos helyet, amelyet Esztergomnál is szebb házakkal és két mecsettel ékesített „kétezer törökkel fertőzött" városnak, illetve várát mély árkokkal, tölgyfa palánkkal, sőt fallal, továbbá 20 ágyúval, 1200 szpáhival és janicsárral védelmezett, takarmánnyal, élelemmel és lőszerrel elegendően ellátott erődítménynek nevez, a „keresztény ügy védelme" és a templomok makulátlanságának helyreállítása végett visszafoglalja. Miután sikerült meghódítani a helyet és megkímélte a „nyomorult, könyörgő törökök" életét, intézkedett az erőd császári védőőrséggel való megerősítéséről is. Mindezt avégett jelenti Károly királynak, hogy a törökök ellen elért 1683. évi sikerek után idejében megfontolhassa, miként használhatja ki az adott kedvező lehetőséget és viheti előre az ügyet a következő tavasszal indítandó hadjárat alkalmával. A levél utóirata különösen fontos információt tartalmaz: „Két másik, Szécsényhez közeli erősség, Holloky és Bivak (vagyis Buják PB), miután megtudták, hogy Szecin városát bevették, alázatosan hozzánk járultak a megadással és önként átadták ezen helyeket." A spanyol munka szerzője, Don Francisco Fabro Bremundan azonban a lengyel király levelének közlésén túl még további részleteket is közöl a november 10-ét követő néhány nap eseményeiről. A törökök úgy egyeztek meg a vár feladásáról, hogy a janicsárok és a szpáhik — akiknek a számát ez a forráshely 800 gyalogosban és 500 lovasban határozta meg — menetoszlopban, azonban fegyverek és málhák nélkül, gyalog Pestre vonulhatnak. November 13-án két lengyel csapatot küldtek ki két közeli kisebb vár elfoglalása céljából, akik az úton szembe találkoztak a bujáki és hollókői törököknek a megadás felajánlása végett Szécsény felé már elindult követeivel. Velük — nyilván mert harc nélkül adták meg magukat — úgy egyeztek meg, hogy fegyvereiket megtartva és málhástul Egerbe vonulhatnak vissza. Visszatérve azonban az 1683 novemberi, szécsényi eseményekhez, Sobieski nem találta elég biztonságosnak Szécsény erődítményét a további itt-tartózkodásra. Nyilván az őt elkísérő németek is jobban szerették, ha az erős lengyel sereg hazatér. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. így azután a király már csak annyit intézett, hogy elrendelte a „babonás mohamedánok" által több, mint egy évszázadon át elfoglalt templomot újból szenteljék fel.

16 November 14-én került sor az ünnepélyes szentmisére, amelyen maga Sobieski és a kíséretében lévő egyházi és világi előkelőségek is részt vettek, énekkel adva hálát a győzelemért. A Te Deum befejeztével Szécsényben hagytak egy német gyalogságból és magyar huszárokból álló császári várőrséget, majd a lengyel hadak elindultak Eperjes felé. November 17-én már a romos Fülek, 19-én pedig Rimaszombat városa mellett haladnak el. Ez a vidék már Thököly híveinek a fő fészke volt, akik ellenséget láttak a lengyelekben. A városok és kastélyok bezárták kapuikat. Kassán, vagy Eperjesen szeretett volna telelni, azonban Thököly ezt megakadályozta. A két korábban baráti viszonyban álló uralkodó ezzel végleg összeveszett, a kurucok pedig állandóan támadták a lengyeleket.

17 Hosszú és viszontagságos út végén december 13-án érkeztek haza, Lengyelországba. Szécsény első parancsnokává Somkrefeld commendans lett kinevezve, vicekapitánya pedig egy kipróbált magyar katona, Horváthy-Disznóssy Ferenc lett, aki