Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Tények, adatok, összefüggések a nógrádi szénbányászat gazdasági és társadalmi hatásáról

Az 1870-es években nem magyar anyanyelvű volt a község lakóinak kétharmad része, az 1880-as években érte el a 44%-os arányt. A századfordulón több mint 3000 idegen nyelvű lakosa volt Salgótarjánnak, köztük 1750 szlovák, 817 német és feltűnően sok, 384, az egyéb nemzetiségű. A századforduló után meggyorsult a község magyarosodása, a 13 726 lakosból magyarul tudott 13 307 fő, és mindössze 617 szlovákot, 445 németet és 96 egyéb anyanyelvűt írtak össze. Fél évszázad alatt Salgótarján újra magyar lakosságú, magyar anyanyelvű nagyközséggé vált. A folyamatban az játszott elsősorban szerepet, hogy a kezdetben ideérkezett munkásság nagyrésze visszatért szülőföldjére, helyüket a nógrádi agrárproletárok foglalták el. Az egész megye polgári lakossága a 20. század első évtizedében 238 215 főről 258 845 főre emelkedett, a különbözet 20 630, vagyis a megye lakossága 8,7%-kal szaporodott. A létszámnövekedésben a városok állnak az első helyen : Losonc lakossága 8952 főről 11 593-ra, tehát 29%-kal emelkedezt. Balassagyarmat lakossága 8425 főről 10 527 főre, 25%-kal, Salgótarján 13 544 főről csupán 13 781 főre, vagyis 237 fővel szaporodott, ami alig éri el az 1%-os emelkedést. Ezt a körülményt kizárólag annak lehet tulajdonítani, hogy a salgótarjáni bányaüzem fokozatosan a várostól D-felé helyeződött át. Az egyes községek közül a legnagyobb szaporodást Korláti mutatja, ahol a lakosság a bányaüzem kifejlődése következtében 225%-kal gyarapodott, tehát több mint megháromszorozódott. Etes 72%-os, Mátranovák 56%-os, Somoskőújfalu 46%-os,növekedést mutat. Jelentékenyebb csökkenésként Zagyvaróna 30%-os visszafejlődése említhető, amely szintén a bányaüzem áthelyezésének tudható be. Hasonló okból csökkent Baglyasalja és Karancsalja lakossága is. A lakosság számában észlelhető hullámzás fő tényezője az, hogy míg a városok és a bánya, valamint az ipartelepekkel rendelkező községek rohamos fejlődésükkel a vidék lakosságának agrárproletárságát felszívják, addig találhatók olyan területek is, ahol a munkakereslet nem fedezi a munkakínálatot. A munkakeresletet jelentő pontok a közlekedés révén könnyen megközelíthetők, a megyében elsősorban Losonc, Balassagyarmat, de ide sorolható kétségtelenül Salgótarján is, bár ennek lakossága alig mutat emelkedést, mert ha az ipari üzemek nem rendelkeznének felszívóképességgel, a bányatelepek egy részének áthelyezésével a lakosság lényeges fogyásával kellene számolni. Magában Salgótarjánban a bányászattal foglalkozók aránya 1920-tól mutat erőteljesebb csökkenő tendenciát. Ennek oka a már említett bányák kimerülése és délfelé terjedése, az ipari és egyéb területek előtérbe kerülése. A századfordulóra a munkások aránya az összlakossághoz viszonyítva, Magyarországon Salgótarjánban volt a legmagasabb. A bányászatban és iparban foglalkoztatottak együttes száma az eltartottakkal együtt 1900-ban 9876 fő volt, a lakosság 72,9%-a. (Ugyanebben az időszakban Budapesten ez az arány 42% volt.) A munkások aránya az összlakosságon belül Salgótarjánban 100 keresőből 1870 1900 1930 Bányamunkás 71 22 12 Gyári munkás 2 49 46 Egyéb fizikai munkás 4 9 8 Mezőgazdasági cseléd, napszámos 11 5 2 Egyéb foglalkozású 22 15 32 92