Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Muzeológia - Kovács Anna: Nagy Iván a múzeumalapító

Nagy Iván, mint a Múzeumi Társulat titkára rendszeresen tájékoztatta a megyei közönséget a múzeum személyi, anyagi és tárgyi gyarapodásáról. A múzeumi gyűjtőmunka célja fejeződik ki abban, hogy egy 1792-ből származó inventárium könyvlajstromában is a korra vonatkozó adalékot talál, amikor megjegyzi „a könyvtár. . . bizonysága egykori tulajdonosa képzettségének és műveltségének."

18 Nagy Iván a múzeumi gyűjtemény gyarapításához, a múzeumügy önzetlen pártolásához adott példát akkor, amikor saját „egy párezer darabból álló érem, ásvány és egyéb érdekes régiségi tárgyból álló" gyűjteményét felajánlotta. Sőt az összes horpácsi ingatlanokat is a múzeumra hagyta, nagyméretű könyvtárát pedig felesége, Nagy Iván akaratát ismerve, adta át a múzeum részére.

19 Nag Iván titkári beszámolóiból derült ki, hogy milyen nagy gondot fordított az irodalomtörténeti emlékek megőrzésére. Örömmel értesíti a közönséget arról, hogy a múzeum birtokába kerültek Kazinczy Mocsáry Antalhoz írt levelei, Pajor Istvántól Madách Aladár és Mikszáth Kálmán levelei, vagy Arany János utolsó (1882. szeptember 20-án kelt) levele Zimányi József balassagyarmati tanulóhoz, aki bérmaapául kérte fel a költőt.

20 Fokozott figyelme érthető, hisz gondoljunk csak arra, hogy ekkor írta jelentős irodalomtörténeti munkáit. Ebben az életszakaszban három irodalomtörténeti tanulmánya jelent meg, a rendszeres irodalomtörténeti munka első hazai szakfolyóiratában, az Irodalomtörténeti Közleményekben. 1883-ban két nagyobb terjedelmű anyagát közölték : Juhász Máté XVIII. századbeli minorita szerzetes íróról készült tanulmányát, és Barcsay Ábrahám levelezése feleségével című írását, forrásközlését. Legnagyobb szabású és hatású irodalomtörténeti tanulmánya, Gyöngyösi István életrajza, 1897-ben jelent meg. Ebben az írásában Nagy Iván Gyöngyösi István életrajzi adatainak és származásának megállapítására vállalkozott. Nem feladatunk most a tanulmányok részletes elemzése, bemutatása. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy Nagy Iván irodalomtörténeti írásait az elmélyült filológiai alaposságra törekvés, tudományos módszeresség, ténytisztelet jellemzi. Szigorúan tudományos jelleggel és módszerrel vizsgálta tárgyát. Olyan alapkutatásokat végzett el, amelyek ma is felhasználhatók. A század végén az Irodalomtörténeti Közlemények mai minősítéssel „névtelen szerzői" - akik sorában Nagy Iván is dolgozott - olyan feltáró, adatgyűjtő munkát végeztek el, amely nélkül úgy hisszük nem mozdulhatna mai irodalomtörténetírásunk. Tanulmányai alapján Nagy Iván irodalomtörténetírását a pozitivista szemlélet jegyében kibontakozó művelődéstörténetnek tartjuk. Munkái a pozitivista irodalomtörténeti irányzat eredményeit gazdagítják.

21 Nagy Iván hét éven át volt összetartó vezető egyénisége, szervezője, lelkes munkása a megyei múzeumügynek, akkor is, amikor 1895-től a közérdeklődés jelentősen visszaesett. Nagy Iván ezt azzal magyarázta, hogy ezen „a hiúsággal és élvhajhászattal vádolt századvégen" nem a művelődés, hanem „a politizálás az egyedül üdvözítő társadalmi ügy." „A politika sorvasztó ragálya tompította el a mi társadalmunk érzékét is a lezajlott közelebbi években, pedig a közművelődés valódi élesztője csakis a társadalom lehet. A mi társadalmi erőinket a politikai versengés egyéni szereplés, versenyfutás emészti fel." - írta ezzel kapcsolatban.

22 Nagy Iván a politikában kereste és lelte föl az érdektelenség okát, pedig arról volt szó, hogy azt a nagyszabású művelődési programot, amit ő a múzeumalapításban 351