Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Közlemények - Zólyomi József: Nógrád megyei kereskedők leltárai a 18–19. századból

lálunk takácsot, pintért, kalapost, kályhást, tímárt is. A zártabb településeken sem kevés az iparosok száma. Például Erdőtarcsán 3 takácsot, Bérceién 2 szűcsöt, 2 szabót, 1 asztalost, 1 csizmadiát és 1 susztert írtak össze. Kalló községben 3 kerékgyártó, 2 csizmadia, 1 takács, 1 szabó, 1 kovács szerepel a kézművesek listáján.

8 Balassagyarmat, Szécsény, Ipolyság, Losonc, Fülek vonzáskörzete a megye északi felében lévő falvakat érintette. A déli részen fekvő falvak inkább Pásztó val, Gyöngyössel, Hatvannal, Aszóddal és Váccal tartották a kapcsolatot. A megye parasztságának tárgyi ellátottságát, szükségleteinek kielégítését nem csak a vándorkereskedők, a mezővárosokban és falvakban működő iparosműhelyek biztosították. Fontos szerepet töltöttek be ebben a „boltos" kereskedők, akik áruikat többnyire saját, vagy bérelt üzletükben kínálták a vevőknek. Ezek a kereskedők még a helyi országos- és hetivásárokon is ritkán jelentek meg áruikkal, távolabbi piacok felkeresésére pedig egyáltalán nem vállalkoztak. A zsidó és a görögkeleti vallású szerb boltos kereskedők már az 1720-as években megjelentek megyénk mezővárosaiban. Balassagyarmat és Szécsény földesurai azért engedélyezték és szorgalmazták a zsidó és görög kereskedők letelepedését, hogy ezzel a török háborúk után újjászerveződő mezővárosok kereskedelmi életét fellendítsék.

9 A megye falvaiban csak a 18. század második felében nyíltak meg az első vegyes összetételű árukat kínáló üzletek, amelyeknél már a paraszti igények kielégítése volt a cél. Levéltári kutatásaink során több megyénkben élő boltos kereskedő leltárát találtuk meg. A legkorábbi összeírásunk 1737-ből származik. Ebből az évből egy görögkeleti vallású balassagyarmati és két losonci kereskedő „boltbéli portékáit" ismerjük.

10 Az általunk ismert következő leltár közel száz esztendővel később készült. Az 1833-ban keltezett összeírás egy csődbe jutott losonci posztókereskedő árukészletét tartalmazza.

11 A 19. század közepén készült hagyatéki leltárakból egy-egy alsósápi (1841), balassagyarmati (1853), szügyi (1854), balassagyarmati (1854) kereskedő „boltbéli" áruit ismerhetjük meg.

12 Felvetődik a kérdés, hogy a mezővárosi boltos kereskedők rendszeres vásárlói között a helyi és a környező falvak paraszti lakossága megtalálható-e ? Egyáltalán a mezővárosi kereskedők tartottak-e olyan árukat, amelyeket a parasztok megvásárolhattak. A kérdésekre már az alább közölt összeírások is választ adnak. A leltárakban ugyanis - különösen az 1737. évi balassagyarmati görög kereskedő árukészletéről készült jegyzékben - gyakran olvashatjuk a „parasztnak való" kifejezést, amely egyértelműen arra utal, hogy e termékek vásárlói parasztok voltak. A korabeli paraszti hagyatéki leltárakból, kárbecslésekből azonban kitűnik, hogy a falvak lakói nem csak azokat az árukat vásárolták meg a mezővárosi kereskedőknél, amelyekre a „parasztnak való" megkülönböztetés jelez. A parasztság hagyatéki leltáraiban szereplő pruszlikot, a cérnát, a tükröt, a bulyavásznat, a különböző színű rása szövetet, a török és szepesi gyolcsot, a veres és kék színű pamutot, a tűt, a kendőt, a mazolány szövetet, az abaposztót, a zsinórt, a szalagokat, a pipát stb. a 18. század első felében a városi kereskedők boltjaiban vásárolta meg.

13 A parasztság mindennapi szükségletének kielégítésében, anyagi javainak megteremtésében, a vándorkereskedők és iparosok mellett a helyhez kötött boltos kereskedők is jelentősen részt vettek. Az alábbiakban a kereskedők boltjaiban található áruk listáját közöljük. A leltárak szövegén, helyesírásán nem változtattunk, azoknak pontos másolatát adjuk. A forrásokban felsorolt tárgyak neveinek (tafota, futa, dikta, bulyavászon stb.) mai értelmezésére - külön jegyzékben - csak ott vállalkozhattunk, ahol erre megfelelő irodalmi adatot találtunk.

14 314