Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Zólyomi József: Pásztorok az Észak-Cserhát falvaiban

Igásállatok őrzése A parasztság tulajdonában lévő állatállomány létszáma meghatározta az őrzésükre felfogadott pásztorok számát is. A 18. század elején már általános gyakorlat volt, hogy a gazdák „. . . magok minden napi szükségre fordítatni szokott lovait és ökreit" éjjel legeltették. Az éjszakai legeltetés munkája a család tagjaira, soros őrzéssel a telkes gazdákra, olykor a szolgákra hárult. Az éjjel legelő állatok sok kárt tettek a vetésekben, amely gyakori pereskedéshez vezetett. Erre utal két endrefalvi jobbágy 1785-ben tett vallomása : „Múlt napokban ránk kettőnkre esvén a sor, Helységünkbéli hámos Lovakat éttzaka meg őrizni, hogy a Rétekbe és a Szomszéd falu vetésire kárba mennyének. Nem ollyos rendszerént való pásztorok voltunk, hanem tsupán tsak (mint említettük) a Rétektül és a vetésektül való őrzés volt kötelességünk, e végre minden éttzaka más-más emberek rendeltetvén ki a faluba."

9 Az állatok okozta károk megelőzésére ősagárd községben hajtőbírót választottak a telkes gazdák közül. A közigazgatás hivatalnokai közé sorolt hajtóbíró feladatáról Garády tudósít 1854-ből: „Nyári hónapokban a vonó marha éjjel a közlegelőn tulajdonosa őrizete alatt legel ugyan ; de azonkívül mind a lovak, mind az ökrökhöz két-két őr a telkes gazdák közül sorban kirendöltetik, kik a netán teendő károkért felelősek. Hogy tehát e marhaőrök kötelességeiket el ne mulasszák, arra a hajtóbíró ügyel föl. . ."

l0 Ugyancsak tőle tudjuk, hogy az állattartó gazdák családjaiból fiatal nők, legények, sőt 11-12 éves fiúk is kijárnak marháikkal a közlegelőre és ott is hálnak. Az őszi hideg éjszakákon tüzelnek és burgonyát sütnek. Mindenki köteles a tűzre fát vagy rőzsét szerezni, e kötelesség alól csak azok vannak felmentve, akik már kaszálni tudnak.

11 Már a 18. század elején is voltak olyan falvak - úgy gondoljuk, számuk még nem lehetett magas -, ahol az igás lovak és ökrök őrzését pásztorokra bízták. Korponaí György 60 éves palotási lakos azt vallotta 1754-ben : „. . . hogy Kurucz világban maga mostoha Apjával az Bagyoni (Kisbágyon) ökör csordát őrizvén."

12 Ugyancsak tanúvallomásból tudjuk, hogy 1768-ban Szarvasgedén külön ökrészük és lovászuk volt a falusi gazdáknak.

13 A szűk legelővel rendelkező Karancskeszi községben az igásökrök legeltetését a „felszabadított sarjúban" csak úgy engedték meg 1753-ban, ha mindenki őrzi állatait.

14 A 18. század második felétől egyre több azoknak a falvaknak a száma, ahol a munka alól ideiglenesen felszabadult lovak és ökrök őrzését pásztorokra bízzák. Olyan apró és zárt településen is, mint Szuha község, az éppen pihenő igaerőt 1816-ban pásztorok őrizték.

15 Levéltári forrásainkból sajnos nem állapítható meg, hogy a községek többsége miért fogadott pásztort a pihenő igásállatok őrzésére. Csupán feltételezni tudjuk, hogy az egyik kiváltó ok az lehetett, hogy a szúk kiterjedésű legelők mellett lévő vetésekben a család tagjai közül kikerült, vagy fogadott magán pásztorok előtt lévő állatok tetemes károkat okoztak. A peres ügyeknek gyakran témája, hogy a gyermekekre bízott állatok az álló gabonában, a burgonya-, kukoricavetésekben jelentős pusztítást végeztek. A községek vezetői gyakran csak a kár nagyságát tudták megállapítani, a kár okozója legtöbbször kiderítetlen maradt. A magánpásztorok ellen egyetlen hatósági tiltást nem találtunk levéltári kutatásaink során, de úgy gondoljuk, hogy a rendszeresen megismétlődő károk miatt a falu lakói szorgalmazták az állattartó gazdák bérén fogadott pásztor beállítását. A közösség pénzén megfogadott pásztort felelősségre lehetett vonni, ha ai. eléje adott állatok kárt okoztak. A pásztorok felfogadását az a tény is szorgalmazhatta, hogy a 18. század második felétől kezdetét vette megyénkben a nagycsaládok felbomlása. A majorsági gazdálkodás kibontakozása következtében a szántóföldek egyre romló minősége, szűkülő területe, 231