Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Nagy Ervinné: Tájábrázolás Madách műveiben

alföldi tájat ábrázol : betyárral száguldó lovat, gémeskútta] és mocsaras, nádas vidékkel. Az utolsó kép a hazautazás egyik hegyesebb vidéken látott élménye lehet. Feltehető, hogy ennek az utazásnak ez a „képregénye". így első alföldi útjáról, mely Tokajon és Nyírségen keresztül Nagykállót érintve vezetett le Cséhtelekre, több emléke is fennmaradt. Az említett rajz, az Egy nyíri temetőn, továbbá levele Szontágh Pálhoz, és az életmű végén keletkezett Kolozsyak című elbeszélés tájleírása. Az Egy nyíri temetőn és az említett Szontághhoz írott 1845. február 25-i levél élményei bizonyos hangulati, tartalmi hasonlóságot mutatnak, „volt időm elmélkedni a sárban", s a „csinált út rosszabb mint a gyep" - egybehangzik a „Kopár vidék", „poshadt mocsár", „domb, domb után" táj élményével. Úgy tűnik a vers és levél azonos időben keletkezett. Többen, így Sőtér István és Horváth Károly felfigyelt a költemény „pontos részletező leírására", „modernségére". A sivár temetői képben „van valami modern különösen a hangulat fakasztásában",

32 s ez kissé furcsán fér meg a „kifejezés avittas módjával". Horváth Károly Petőfi tájlírájának ösztönző hatását vizsgálja az Alföld-versekben. Ha el is fogadjuk, hogy Madách Pál már 1845 elején eljuttatta testvéréhez Petőfi 1844 novemberében megjelent Versek című kötetét, azt mégis kétségbe kell vonnunk, hogy a 45 telén keletkezett versben már „eltanulta" a természetfestő vagy életképjellegű leírási módot", a részletekbe való elgyönyörködtetést." Ugyanis a 40-es években keletkezett levelekben, kisebb prózai írásaiban már megtaláljuk a részletekben való elmélyedés technikáját. Ha megfigyeljük a Lónyaihoz írott levelekben pl. : Sztregova leírását, a Vág völgyéről készített beszámolókat, akkor ezekben találhatjuk meg a „részletekben való elgyönyörködtetés" madáchi előzményeit. Petőfi hatását pedig a csesztvei évek alatt keletkezett versekben figyelhetjük majd meg. Az „Egy nyíri temetőn"-t az emeli ki a korabeli versek átlagából, hogy az Alföld élmény, a szokatlannal való találkozás gazdagítja az író valóságképét, és összehasonlításra ad lehetőséget. A lankás, hegyes „édes szülőföldem" hiányérzete láttatja szürkébbnek, vészthozóbbnak, de egyben plasztikusabbnak ezt a vidéket. A „néma temető", mely nincs kerítve „árnyas fákkal", a sötétlő fejfák egyhangú sora, melyben a nyírségi református temetők ősi temetkezési kultúráját furcsállja, szokatlannak, idegennek tűnik számára. „Sötétlő fejfák állnak föld felé, jHajolva, hosszú, egyhangú sorokban".

I A Nyírségben ősi szokás szerint kapufélfára emlékeztető befelé görbülő, négyoldalt faragott fejfák sorakoznak a református temetőkben.

33 A romatikusra élezett ellentét - „a délibáb tündéri életet költ a sírtanyára" -, filozofikus gondolatok sorát nyitja meg. De ezzel el is laposodik a lendületesen induló vers. A kék eget elsötétítő vihar széttépi „az édes csalfa képeket", s csak alul a sötétlő fejfák maradnak. Ezekből az „édes csalfa képekből" sejtjük csupán, hogy a síri hangulatot árasztó vers egy eljegyzésének gondolatával foglalkozó ifjú múló, komorabb hangulataként keletkezett. Az ellentétekre épített drámai szerkesztés, a filozofikus elmélkedés a múlandóságról, és néhány sikerült tájmozaik teszi értékessé a nyelvi megformálásában még „avittas" költeményt. A leánykérés után több levelet írt mátkájához, de ezek sajnos elvesztek, viszont ismerjük Fráter Erzsi válaszleveleit. Érdekesen egybehangzik az, amit megtudunk Cséhtelekről és környékéről, a verssel és a levélélménnyel.

34 Erzsi leveléből tudjuk, „itt nagy árvizek voltak annyira, hogy az embereknek kocsival sehova sem lehetett menni."

35 De nemcsak a tájélmény hitelességét igazolják ezek a levelek, hanem segítenek a versek kronológiai elrendezésében is. Az eljegyzés után rövidesen levelet kap, s erre válaszolva írja, fájlalja a viszontag189