Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Nagy Ervinné: Tájábrázolás Madách műveiben

1 Madách egyetlen tájleírását tartja számon eddig az irodalom a Trencini avagy teplici fürdőket, mely mint már említettük a költő sajátkezű rajzával együtt a Regélőben jelent meg. Pedig ennél érdekesebbek azok az útilevelek, leírások, melyek valamely tájhoz, városhoz, környezethez kötődnek. Leveleinek szépirodalmi értékeire legutóbb Kántor Lajos

22 hívta fel a figyelmet. A bennük rejlő „epikus-lírai-drámai" hangvételre s arra, hogy a „levelek önértéke egy harmadik Madách-művel lepi meg" az olvasót. Kétségkívül igaz, a költő ezeket a leveleket nem szánta nyilvánosságnak, nem küldte be szerkesztőségekbe, mégis megfogalmazásuk gondossága feltételezi, irodalmi próbálkozásoknak szánta. Sőtér István utal rá, hogy nem ismerhetjük meg Madáchot, ha kiszakítjuk a kortárs irodalomból, mint fent már vázoltuk számtalan indíttatást kaphatott ezekből. A téma jellege miatt most nem kívánunk részletesebben az „útilevelek" stíluselemzésével foglalkozni, csupán a szorosabban idetartozó útiélményekre irányítjuk a figyelmet. A romantika útkeresése sarkítja ezt a műfajt, „a természet szent templomába" való menekülésvágy, a táj és ember kapcsolatának újra felfedezése. Petőfi Úti jegyzetei (1845) és Űti levelei (1847) jelentik a korabeli tájleírás csúcsát, állapítja meg Martinkó András, Petőfi prózájáról írt kitűnő tanulmányában. Petőfi 1845. április 1,június 24. között utazott Felső-Magyarországon. Úti jegyzeteiből tudjuk, hogy 1845. június 22-23-án Balassagyarmaton időzött. Csupán kuriózumnak szánjuk, hogy e napokban Madáchcsal is összetalálkozhatott volna, mivel az Práter Erzsi levelének tanúsága szerint éppen Gyarmaton időzött.

23 Másnap, 24-én Práterékkal együtt Pestre utaznak valószínűleg hozomány vásárlás céljából, és ugyanezen a napon hagyja el a várost egy molnár kocsiján Vác felé Petőfi is. Madách „úti leveleiben" és élményeiről beszámoló egyéb írásaiban ritkán közli a helység nevét, ahol megfordult. De kétséget kizáróan megállapítható, hogy volt Észak-Magyarországon a mai Csehszlovákia területén Trencsényben, Pöstyénben, Rudnón, és járt az Alföldön, vagyis a Petőfi által is megénekelt zordabb hegyvidéken és a sík Alföldön. A leveleket olvasva kitűnik, hasonló érzés fűti mindkettőt: a hazai táj megismerésének vágya: „Esztendőre tavasszal az egész országot készülök bejárni, szegény terra incognita! mi sokan ismerik jobban Calicutát (Kalkuttai), mint enfészkeket".

2i - írja 1842. június 23-án Lónyai Menyhértnek. Petőfi Úti jegyzeteit így indítja: „volt a világon egy segédszerkesztő ki díszes hivatalába beleunva utazni ment".

25 Ezt az önironikus hangot rövidesen romantikus álmodozás váltja fel, „holnap indulok külföldre . . . megnézem a tengert,. . . Shakespeare, Shelley és Byron hazáját . . . Beranger hónát, a fényes Franciaországot". S aztán, mintha Madách előbb idézett intelmére válaszolna, lehűti vágyait, s így összegzi a tényeket : „az ész proponál a szív disputál . . . nem megyek külföldre". Petőfit és Madáchot a szokatlannal való találkozás avatja a szülőföld költőjévé,, . . . folyton meresztem szemeim a Kárpátokra, ez egymásra hányt millió piramisra. De lelkem elsuhan észrevétlenül messzire, messzire . . . ide, ide ... : az én hazámba, a szép Alföldre" - írja Petőfi a felvidéki hegyek látványától lenyűgözve, s miközben szubjektív véleményét közli, pompás leírást nyújt a Kárpátokról. De kétségkívül hegyvidéki útja után bontakozik ki igazi Alföld-lírája. Madách számára idegen „a végtelen homoktér" az Alföld pusztasága, melynek „képén búsan elmereng". 1845. február 25-én Szontághhoz írt levelében ironikusan közli,

26 „Időm volt elég elmélkedni a sárban, csakhogy eszméim szárnyai nem tudtak kibontakozni a sárbóV, ez „A magyar Eldorádó" - mondja voltaire-i fintorral. Ezt az útleíró levelet az teszi különösen érdekessé, hogy szemben Petőfi Alföldet eszményítő képével, ő éppen a pusztaság, elmaradottság, művelet lenség motívumait emeli ki 187