Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Gáspár János: A temesvári önkéntesek

I terhe mellett megtiltva a dróton túliakkal minden csere-bere-vásár . . . Komoran bólogattak. Igen, ez lehetett a kiváltó ok . . . Gondatlanok voltak . . . Ez a helyzet fogadta Pártost, amikor visszaérkezett Debrecenből. Örültek érkeztének, de örömük nem volt teljes, pedig jó híreket hozott : „Debrecenben, a Magyar Honvédelmi Minisztériumban már tudnak rólunk. Várnak haza, és elő vannak már készítve a fegyverek is, amikkel felszerelik a hadosztályt!" Hittek neki, mert azt mondta, amit hallani akartak. Hitték, hogy indulnak a Dunántúlra, ahol már végső, döntő támadását indította a szovjet hadsereg hazájuk felszabadításáért. Talán még bekapcsolódhatnak — gondolták —, de gondolataikra árnyat vetett a karantén szöges drótja . . . És közben — a húsvét előtti napokban — megnőtt a látogatók áradata. Sajnos sokan — akiknek hozzátartozója karanténban volt —, hiába jöttek, csak a csomagot tudták bejuttatni valakivel a táborba. Akiknek viszont sikerült találkoznia, az hozta a híreket. Hogy otthon, Magyarországon is szervezik már a hadosztályokat, és van amelyik már útra készen áll. . . És ők ismét nekiszegezték a kérdést Pártosnak : És velünk mi lesz ? Mire várunk ... ? S ő továbbra is nyugtatgatta őket : „Minden, amit mondtam, igaz. Ahogy felszabadulunk a karantén alól, azonnal megkapjuk az indulási parancsot !" . . . Hittek neki. . . Az utolsó hetek Április 6-án, egy munkából visszatérő század azzal a meg nem erősített hírre, jött meg a városból, hogy hazánk területe felszabadult.. . „És mi, önhibánkon kívüli kimaradtunk belőle" — gondolták örömükben is keserűen ... S mégis, 10-én reggel, amikor a Szovjet Parancsnokság hivatalosan is bejelentette a hírt, hogy április 4-ével Magyarország területén megszűntek a harcok, és hazánk teljesen felszabadult, mindenről megfeledkezve, szívből tudtak örülni a jó hírnek. A kultúrcsoport azonnal mozgósította embereit. . . Egész nap gyakorolt az énekkar és a zenekarok, hogy este nagy műsoros tábortűzzel ünnepeljék meg hazájuk felszabadítását. Mindenki készülődött nagy örömmel, pedig örömüket —• a dróton túlról — disszonáns hangok próbálták megzavarni. A dróton túlról, ahova ismét ezrével érkeztek a dunántúli harcok során fogságba esett magyar katonák és tisztek . . . „Mit akartok Ti itt Temesváron, amikor már semmi szükség rátok. Katonásdit játszotok, pedig ugyanolyan foglyok vagytok, mint mi!" — kiabálták. Az emberek önbizalma megingott, mégis, amikor este magasra csapott a tábortűz lángja a Szabadság téren, felszabadultan örült és énekelt mindenki, a fogolytábortól elválasztó drótkerítésnél pedig ott tolongtak sóvárogva a túloldaliak is, és nagy tapssal fogadták az egyes számokat. Azután a hadosztály élte tovább megszokott életét. . . Ismét jártak ki dok a munkára, folyt a kiképzés, csapatok alakultak, és megkezdődött a röplabda bajnokság. Feloldották a karantént, és csupán a betegeket különítették el. Sikerült útját állni a tífuszjárványnak, de helyette új vész fertőzte meg az embereket. A dróton túlról jövő rémhírek. Amelyek oly annyira elszaporodtak, hogy Szigethy százados kénytelen volt tanácsot kérni a Szovjet Parancsnokságtól, hogy szereljék le a rémhíreket ? Mit mondhatnak az embereknek ? Mi lesz a hadosztály sorsa most, hogy hazájuk már felszabadult ? Barbasin őrnagy, a táborparancsnok megnyugtatta Szigethyt, hogy szó sincs a hadosztály feloszlatásáról... Az egység továbbra is megmarad, mert szükség lesz 178