Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Gáspár János: A temesvári önkéntesek

Egy felejthetetlen ünnepség A növekvő szabadság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a legénység hangulata szemmel láthatóan javult . . . Nagy kedvvel Vettek részt rohampályájukon a szovjet tisztek és altisztek által irányított, saját tisztjeik által vezetett harckiképzésen. Nehéz volt ugyan ismét hozzászokni a szögesdrótakadály alatti laposkúszáshoz és más „katonaesemegek"-hez, mégis, utána a bevonuláskor, jókedvűen szólt a nóta. Gyakorlatozás közben tudták meg szovjet bajtársaiktól azt, hogy nagy ünnepre készülnek, a Vörös Hadsereg megalakulásának 27. évfordulójára. Természetesnek látták, hogy a születésnapot ők, az 1. önkéntes Magyar Hadosztály is megünnepelje. Az ünnepség megszervezését a kultúrcsoport vállalta. Esténként - miközben messzehangzóan szólt a temesváriaktól kapott réz kürtön a takarodó az énekkar lázasan próbált. A hivatalos ünnepségre - melyen a Szovjet Táborparancsnokság több tiszttel képviseltette magát - február 25-én, a tábor melletti nagy gyakorlótéren került sor. . . Az ünnepségről a - már „Honvéd Szó" fejcímet viselő - hadosztályújság tartalmas, hosszú cikkben számolt be. Idézzünk hát ebből néhány részletet : „. . .Az Első önkéntes Magyar Hadosztály hivatalosan megünnepelte a Vörös Had' sereg nagy ünnepét, fennállásának 27. évfordulóját. . . .Négyszögben állt fel a hadosztály, és öröm volt nézni a mértani szabályossága sorokat. Először a hadosztály 80 tagú énekkara a Szózatot énekelte el. Majd Komjáthy István őrmester szavalta el Petőfi Sándornak „A hazáról" című költeményét, őt Maróthy Lajos szakaszvezető követte, aki rövid beszédben tett hitet a magyar munkásság, a magyar proletariátus nevében a szovjet-magyar fegyverbarátság mellett. Ezután megható pillanat következett. A hadosztály énekkarának ajkáról felcsendült az Internacionálé fenséges dallama, amelyet a hadosztály feszes vigyázzban hallgatott végig. Sok elnyomott munkás szíve dobbant meg az élményre, hogy hivatalos magyar katonai ünnepen hallhatta a szocializmus himnuszát.. . .Szigethy Zoltán százados, hadosztályparancsnok néhány tömör mondattal biztatta a hadosztály katonáit; további komoly munkát és fegyelmet kért tőlük, mert így reményük lehet arra, hogy rövidesen fegyverrel a kezünkben kerülünk haza. Utána váratlanul a Szovjet Parancsnokság képviselője kért szót, s megnyugtatta a hadosztályt, hogy rövidesen fegyvert kapnak, annak a feladatnak elvégzésére, amelyre önként jelentkeztek . . . Az óriási lelkesedéssel fogadott beszéd után az énekkar a Himnuszt énekelte el, majd díszmenetben történt elvo

1 nulással fejeződött be az ünnepség, amely emlékezetes mérföldköve marad az új, demokratikus hadseregnek," így volt, és jó volt látniuk egymás mellett saját parancsnokukat és a szovjet tiszteket, amint tisztelegve fogadták a díszmenetüket. Keményen dobbantak lépteik az Aradi úton, ahogy bevonultak körletükbe, hogy elújságolják a reménytkeltő hírt a bentlevőknek ... Es írták haza gyorsan leveleiket, és benne a biztató hírt : készülünk, megyünk, hamarosan . . . A hadosztály ünnepsége nagy sikert váltott ki a Táborparancsnokságnál. Javasolták, hogy szervezzenek népi és katonazenekart is, a hangszereket ők biztosítják . . . Jelentkező volt bőven . . . Rövidesen megkapták a hangszereket, és pár nap múlva az énekkar mellett már a katonazenekar is próbált egy zenész főtörzsőrmester vezetésével, s szólt a cigányzene is. A hadosztálynál folyó kultúréletre Je. N. Vaulin elvtárs egyébként - röviden így emlékszik vissza : 174