Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Történelem - Kovács Anna: Tények és adatok egy XIX. századi történetíró művészeti kapcsolatairól (Művelődéstörténeti műhelytanulmány)

Idéztük már költészete tárgyalásánál azt az esetet, melyre Naplójában emlékezett, mely szerint már az esztergomi iskolaévek alatt, 13—14 évesen „magánszorgalomból s kivált télen" (azaz irányítás nélkül, időtöltésből) festegetett. E kezdeti unaloműző szórakozás után a képírás más szerepet töltött be életében. Tehetség híján nem vált művészi értékű tevékenységgé, Nagy István nem is próbálkozott ezzel, nem is törekedett erre, hanem a tudományos munkájában, mintegy segédeszközként használta fel azt a képességét, hogy ügyenes rajzolt, másolt : — Fennmaradt kéziratos köteteinek szép heraldikai rajzai tanúskodnak erről.

34 — Velencei tartózkodása alatt, amikor is Gritti Alajosról szóló adatokat és emlékiratokat másolt, feltehetően a történelmi hitelességet akarta megerősíteni a látvány bizonyító erejével, azzal, hogy lemásolta ós hazahozta arcképét: „ . . . török ruhában turbánosan látható Gritti Lajos arczképe, aki Magyar országban kormányzó volt János király alatt, ezt én aquarelban le is festettem és utóbb (1856) Wenzelnek ajándékoztam." (Napló 2. köt. 52. p.) Aktív, alkotó, reprodukáló festészeti tevékenysége mellett, ami soha nem haladt meg egy jó amatőr színvonalat, nagyobb jelentősége volt annak a szemlélődő, befogadó magatartásnak, amely során képzőművészeti ízlése kialakult. A források tanulmányozása alapján úgy tartjuk, hogy a hatások közül kiemelendő mindenekelőtt az a mindennapi környezet, amely közvetlen vizuális élménye volt. Meghatározó ebből a szempontból is a város, pontosabban a városkép, mely mint látvány (épületek, szobrok . . . együttese) elsődleges képzőművészeti élménye lehetett. Kezdetben öntudatlanul, majd tudatosan felismerve és keresve ezt az élményt, találkozást, városnézések, séták alkalmával, sőt útikönyvekből szerzett ismeretek segítségével : 1843 Balassagyarmat — ,,Többször megnéztem a nagyszerű épülő börtönt is, melynek ekkor már falai magasra felnyúltak." 1851 december, Bécs — ,, . . . Megnéztem futtában nevezetességeit . . . színházait, kávéházait, gyönyörködtem a Szent István templom belsejében ..." 1851 december, Velence — „Megvettem Le Comte-nak Velenczéről írt könyve olasz fordítását. . ., mely legjobban és terjedelmesebben ismerteti." (Napló 1. köt. 56. o. 2. köt. 37. p. 44. p.) Szerencsésen alakult Nagy Iván életútja abban a tekintetben, hogy gazdasági, nemzeti, műveltségi szempontból különböző városokat látott, ismert meg (Balassagyarmattól Velencéig), de közös az az elragadtatott hang, amelyen a városok fejlődéséről nyilatkozott. Egy város, Pest esetében pedig hatalmas változást, fejlődést élhetett meg. Pesten először 1838-ban, Pünkösdkor járt, „Bámultam Pestet és addig előttem ismeretlen kirakatait, nagy épületeit és népes utczáit." S az első hosszabb ottléte alatt alkalmat keresett arra, hogy megnézzen „néhány templomot, a múkiállítást, a múzeumot kívülről." (Napló 1. köt. 24. 62. p.) Nagy Iván mindig is kiállításra járó ember maradt, gyakori múzeum látogató, ki aggódva figyelte közgyűjteményeik sorsát.

35 „Nagy veszély fenyegette az Akadémia palotájában elhelyezett Eszterházy féle Országos képtárt, a palota fedele, illetőleg padlása égett, de jókor elolták." — jegyezte be Naplójába (2. köt. 181. p.) 1869 február 3-án. A képzőművészet korabeli állapotára tekintve nem tartható különösebb egyéni sajátosságnak, hogy éppen a festészetnek s ezen belül is az arcképeknek volt kiemel melkedő szerepe képzőművészeti ízlésének alakulásában. Jeles hazafi ?,kat, történelmi alakokat ábrázoló arcképeket szemlélt szerte az ország középületeiben és magánházak falán: 90