Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Történelem - Belitzky János: Az 1200 fős nógrádi önkéntes mozgó nemzetőr zászlóalj felszereléssel való ellátása (1848. aug. 21–szept. 13.)

„azokat a szegények magtárából sikereijék". A kenyeret pedig a fennálló katonai rendszabályok szerint adják ki az önkénteseknek. A két gyülekezőhelyre beérkezett önkénteseket illetően „nemzetőri őrnagy és annak segédje oda kerestetnek meg, hogy [azok] a fenálló törvények szerint az ön­kéntes hon védek esküjére feleskettessenek, és ideiglenesen közülük egy felügyelőt rendeljenek, ki egyszersmind a kiszolgáltatott kenyér mennyiségekről a biztosnak nyugtát adand". — Amennyiben a Cserhát vidékéről Gyarmatra már augusztus 27-e előtt is érkeznének önkéntesek és ,,az őrnagy addig akadályozva lenne, az itten időközben pótlólag Lányi István hadfogadó főhadnagy kéretik meg, hogy azalatt az őrnagyra bízottakat végezvén, az önkénteseket a saját katonai felügyelése alatt tartsa". Itt tehát a legteljesebb az összhang a cs. k. hadfogó bizottság és a magyar kor­mány elgondolásait megvalósító vármegye között. A viszony további alakulására nézve azonban nem rendelkezünk kellő számú adattal. A THFV e napi jegyzőkönyvéből szinte kiérezzük, hogy a fentiek megtárgyalása és elrendelése után újból áttekintették az ügyek anyagi és pénzbeli vonatkozásait. Ennek eredményeképpen néhány módosító és kiegészítő intézkedést is hoztak. Nagy Zsigmond vármegyei levéltárost ,,a THFV ideiglenes pénztárnoki" tisztével bízták meg. Balassagyarmaton az ő, Losoncon pedig Guoth Lajos feladata a városok és falvak által ,,az önkéntesektől ruházat fejében fizetendő 30 vft-nak" a beszedése, a nyugták kiadása, ,,az egészről rendes jegyzőkönyvet vezetni tartozván". Ez az összeg — miként láttuk — a települések lakosainak adóba betudható hozzájárulása. Továbbra is Jankovich alispán szedi a helységek nemzetőreinek összességét terhelő, ,,az időnkint ruházat fejében a helységektől bejövendő 12 pengő forintokat", azokról nyugtákat ad és az összeget beszolgáltatja a THFV-nak. A rendelkezésre álló elegendő készpénz hiánya miatt a Garbának és a Hotváth­nak előirányzott beszerzési előlegek kifizetését is módosítani kellett. Tehát ,,a THFV rendeletéből elnök másod alispán oda utasíttatik, hogy Tornyos József megyei nemesi pénztárnok által a Pesti Magyar Kereskedelmi Banktól felvett 2344 forint ós 27 ezüst krajcárokat alispáni assignatio mellett" Nagy Zsigmondnak átadassa és ezen összeg­ből „assignaija Horváth Pálnak az önkéntesek felszerelésére előlegesen a 800 pengő ft-ot, úgy szinte Garba Istvánnak a posztó árában előlegesen a 800 pengő ft-ot. A többi pénz Nagy Zsigmondnál maradván, abból az alispán ezen önkéntes csapat leg­szükségesebb költségeit utalvány mellett fedezendi". Továbbá Tornyos József nemesi pénztárnok „ezennel oda utasíttatik, hogy a Pesti Kereskedelmi Bankban Nógrád megye részéről letett még hátra lévő 4151 pengő forintot a Kereskedelmi Banktól a váltó bemutatása szerint által vegye". — A THFV tehát hozzányúlt a vármegyei Nemesi Pénztár adóbevételektől független letéti össze­geihez. Ezek — a devalvációs korszak tanulságai következtében — ezüstben voltak elhelyezve. Tettük hazafias magatartásuk kétségtelen bizonyítéka. Később sok baj is származott belőle. Végezetül jelentést küldtek a miniszterelnöknek és a hadügyminiszternek. Szövegük azonos és még a következő figyelemre méltó adatokat tartalmazzák: Felterjesztik az 1848. évi 22. Te. értelmében alakult nemzetőrség 7000 főt szám­láló összeírását. A századokba való felosztás, a tisztek megválasztása és a felesketés szeptember 5-től 17-ig fog megtörténni. A kiindítandó 1200-fős alakulat augusztus 27-től 30-ig Balassagyarmaton és Losoncon gyülekezik. „Ezen önkéntesek általunk egy comót csákó, katona köpönyeg, egy nadrág, egy pár csizma, két pár fehér ruha, egy vászony zubbony, egy borjú és lőtáskával fognak elláttatni". A fegyverrel tör­46

Next

/
Oldalképek
Tartalom