Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)
Tanulmányok - Régészet - Feld István: Jelentés a salgói vár 1981–83. évi régészeti kutatásáról
három év kutatásainak eredményei nem csupán tudományos szempontból bizonyultak eredményesnek, hanem lehetővé teszik az említett terv módosításával a romok hiteles és élménykeltő bemutatását is. 66 A kutatás előtti állapot leírása A vármaradványok három fő egységre tagolódtak: a hegy legmagasabb pontján, egy kelet-nyugati irányú, függőleges bazaltoszlopokból álló sziklatömbön (11. kép) emelkedő felsővárra, az alatta az északi hegyoldal pihenőjén kialakított alsóvárra, s végül az utóbbihoz szorosan nem kapcsolódó ötszögű olaszbástyára, melyet a felsővár sziklatömbjének délkeleti oldalához építettek hozzá. A mélyebb nyugati és magasabb keleti részre osztható sziklatömb formájához pontosan alkalmazkodó, s ezért enyhén ívelő, hosszan elnyújtott alaprajzi formát mutató — mintegy 35 méter hosszú és 7 méter széles — felsővár meghatározó eleme a keleten emelkedő toronycsonk volt. A szabálytalan téglalap alaprajzú építmény keleti, külső sarkai lekerekítettek, míg nyugati sarkai — ahová a nyugati várrész falai csatlakoztak — derékszögűek. Belül habarcsaik alapján jól elkülöníthetők egymástól a vastag középkori — elsősorban a nyugati sarkoknál nagyobb magasságban álló, másutt az utolsó szint fölé alig emelkedő — és az 1938-ban épült falazatok. A toronytól nyugat felé induló, végig a sziklaperemen futó, végén egyenesen lezárt falpár egyes szakaszai rendkívül különböző mértékben maradtak meg. A torony szintjével nagyjából azonos magasságban levő keleti részen a déli falszakasz ma már nyomtalanul lecsúszott az itt különösen magasra emelkedő bazaltoszlopokról, a toronysarok, ahová eredetileg beköthetett, 1938-ban erősen átépült. Ezzel szemben az északi fal megfelelő szakasza — bár a belső felszín fölé alig emelkedett — jelentősebb magasságban maradt meg — igaz, újabb javításokkal. Az azonban egyértelműen megállapítható, hogy alsó részén egybeépült a toronyfallal — itt végig folyamatos falazatot lehetett megfigyelni —, de felül is, ahol már hiányzik a nyugatra induló várfal, bekötőkövek nyúlnak ki az itt már valószínűleg szerkezeti okokból külön falazott toronysarokból. A mélyebb, erősen lejtő felszínű nyugati részen (13—14. kép) a belső szint fölött legfeljebb 50 cm magas, de a külső, változó terephez képest jelentősebb fal körben elég jól követhető volt, a nyugati zárófaltól keletre, 6,5 méterre egy belső osztófal indításával. Ez utóbbi falak mintegy 1 m vastagságúaknak — jóval vékonyabbnak, mint a toronyfal — bizonyultak. Az alsóvárat úgy alakították ki a hegyoldal nyugatról délkelet felé enyhén emelkedő felszínű, délről a felsővár tömbje által határolt területén, hogy az utóbbi délnyugati sarkától északkeleti sarkáig a meredek hegyperemen egy íves falat építettek. E fal a legtöbb helyen már csak a terepformák alapján vehető ki, de ahol kibukkan a törmelékrétegből, ott sem emelkedik 50 cm-nél magasabbra. Déli indulása, s egyben az egykori külső várkapu helye azonban jól meghatározható. A délkeleti irányból a várba vezető mai út — melynek nyomvonala egyértelműen egyezik az eredeti feljáróéval — egy igen meredek szakaszán — a felső vár délnyugati sarka alatt — csak a termésszikla mutatkozik. E részen két, párhuzamos vájat figyelhető meg a sziklába vágódva, mely csak a várba felhúzott kocsik kerekeitől eredeztethető. E vájatok külső oldalán egy-egy sziklába vágott padkát találunk, déli sarkaikban eltömődött nagyobb gerendalyukkal. Valószínű, hogy mindez az egykori kapu csekély maradványa: feltevésem szerint az említett lyukakban elhe221
