Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Politikai harcok Nógrád megyében Madách Imre részvételével 1846–48

s elsősorban azzal a céllal, amit fentebb említettünk. De hamarosan csatlakoztak hozzájuk olyanok is, akik az ellenzéki politikai célok elérésére kívánták a tagokat mozgósítani. Közel 140—150-en lehettek. „Bizonyos célok kivitelére magokat lekötelezik, pénzbeli segedelmüket is ajánlják, levelek által bizonyos napokra előleges tanácskozásokra összehívatnak, programmal bírnak."

7 A vita alapja közöttük adva volt : egyrészük csak a választási sérelmeket emlegette, míg a másik (a kisebb rész) a politikai célok elérésére kívánt mozgósítani. Ez az ellentmondás vezetett aztán a társaság gyors felbomlásához. A Szegénylegények vezetője Repetzky F

erenc, volt, aki valóban megbukott az 1846-os tisztújításon. Pedig a megye legtapasztaltabb tisztviselői közé tartozott. Ekkor már 46 é

ves, 1832-ben lett Füleken járási alszolgabíró, 1836-ban a losonci járásban ugyanaz. 1839-től ugyanott már főszolgabíró, majd 1842-ben újra a füleki járásba került főszolgabírónak. 1846-ban aztán kibukott. Ekkor azonban már nagyobb pozíció megszervezéséért szállt síkra. Másodalispánnak jelöltette magát, de csúfos vereséget szenvedett. A megválasztott Sréter László 1729, míg ő csak 193 szavazatot kapott. Motivációja volt tehát egy társaság szervezéséhez. Komjáthy Anzelm szerint (fiatal ügyvéd ekkor) nem volt képzett politikus, mindössze négy gimnáziumi osztályt végzett, „de igen ügyes és erélyes ember volt". Másik kortársa hasonlóképpen ítéli meg: „egy rendkívüli ügyességű izgató, de nem egyszersmind vezér", írja róla. Madách sem adott hízelgő képet róla, hiszen a Nógrádi Képcsarnok epigrammájában az önös érdemeiért harcoló Ptepetzkyt gúnyolja: „Csak Kanahánba te érj, veszhet a nép odakünn."

8 A tagok közül alig ismerjük biztosan néhánynak a nevét. Ide tartozott kétségkívül Horváth István szolgabíró, Muzslay Sándor táblabíró, Laczay Károly táblabíró, s ide számítható — már csak a verse miatt is — Szontagh Pál. 1846-ban lényegében ő is megbukott a választásokon. Ti. jelölték ir~szécsényi~jarás főszolgabírói posztjára, de különböző „intrigák" miatt újra csak alszolgabíró lett. így volt oka, hogy csatlakozzon Repetzkyhez. Többekre csak következtetni tudunk, átnézve a választásokon valamilyen pozícióból kimaradtak névsorát. Ilyen jól csengő neveket találunk köztük : Básthy Miklós, Plachy Ferenc, Plachy Zsigmond, Zmeskal Sándor, Okolicsányi József, Ottlik Ákos, Soóky Andor, Dubroviczky Zsigmond, Hamar Miklós, Horváth István (őt kétszer is leszavazták!). A felbomlás oka mindenképpen a társaságon belüli ellentétekben keresendő. 1847. augusztus 1-én tartották gyűlésüket (korábban is gyakorta összejöttek, de „förgeteget nem csináltak"), amelyen meg kellett volna állapodniuk, hogy a leendő országgyűlési követek közül kit is támogassanak. Elfogadott tény volt ugyanis, hogy a majdani országgyűlésre a megye — évtizedes gyakorlatának megfelelően — egy „konzervatív és egy liberális követet küld fel Pozsonyba. Hatalmas vita bontakozott ki s végül a többség Repetzky Ferencet kívánta felléptetni Kubinyi Ferenc ellenében. Majd a vita azon folytatódott, érvényes-e a határozat a kisebbségre : „Meg nem egyezhetés, egymás elleni törés, sőt némelly legérdemesb tagokkali méltatlan bánás, ezek lőnek a fúriák, mellyek a százfelé ágazó önérdek kígyóostorával szétverték az egészet."

9 — tudósít így a kárörvendő beszámoló e viharos gyűlésről, amelynek végén a társaság felbomlott. S mindehhez járult még az is, hogy Repetzky Ferencet sikerült néhány nap múlva véglegesen eltávolítani „seregétől": augusztus 24-én az adminisztrátor, gróf de La Motte Antal főpénztárnokká nevezte ki.

10 így hát Repetzky megkapta azt, amire vágyott (soha nem tudták neki megbocsátani egykori társai!), s a társaságra így már igazán ráillett a Madách fogalmazta „Sokan" című epigramma, amit Kerényi Ferenc tanulmányában is olvashatunk. 57