Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Közlemények - Vonsik Ilona: Egy munkásdinasztia élete a XIX–XX. században

Napi 900—1000 adagot főznek, a dolgozók 40 százaléka igényli. 1400—1800 kalória közötti, kétféle menüből választhatnak a dolgozók. Az étkeztetés 12—15 óráig tart, tehát mindhárom műszakban dolgozók igénybe vehetik. Ennek az étteremnek az üzembe állításával a gyáron kívüli étkezde megszűnt, csak ünnepélyesebb alkalomból használják, ezen túlmenően a nyugdíjasok és a kisgyermekes anyák itt vehetik át az ebédet. (Nyugdíjasok napi 70—75 adagot, a kismamák napi 25—30 adagot vesznek igénybe.) 1950—1970 között napi 40—50 adag reggelivel is szolgáltak és kb. 250—280 fő vette igénybe a vacsorát. Jelenleg évi mintegy 2,5—3 millió Ft költséggel üzemel a konyha. A 25 év alatt ötször volt térítési díj rendezés, szerény összeggel. Jelenleg 10 Ft egy ebéd.

37 Az üzemi étkezést mindketten igénybe veszik. Gyula véleménye szerint az 1950-es évekhez viszonyítva nagyot változott a helyzet, ahhoz képest, ami volt, ma már a gyár szanatórium. Megszűnt az egészségtelen, füstös, gázos, szellőztetés nélküli munkahely. Egyetlen „ellenségük" csak a meleg. Amíg az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején a 8 és fél órai munkaidőre egy munkás egy üveg szódavizet kapott — lovaskocsin szállították a szódagyárból — amelyet be kellett osztania egy műszakra (pedig egy óra múlva megmelegedett s ihatatlan volt) addig most ballonokban kapják a szódavizet, s annyit ihatnak, amennyi jól esik. (Mindketten megjegyzik, hogy Csehszlovákiában, pl. Zlatnón, ahol jártak, frissítő italként alacsony szesztartaJmú sört kapnak az üvegmunkások, melyet ideálisnak tartanának itt is bevezetni.) Kettejük közül csak Gyula volt a gyártól egyszer tapasztalatcserén, amely tulajdonképpen gyárlátogatás volt, mert csak egy napra korlátozódott. Az üzem orvosi ellátottsága ma már megoldott. Jól felszerelt üzemorvosi rendelő áll a munkások rendelkezésére, ahol fogászati szakrendelés is van. A gyárnak a szakszervezeti üdültetésen kívül saját üdülője is van. Az üdültetés nagyságára utalnak az alábbi számadatok: 1971—1975 között 3531 főt üdültetett a gyár, illetve annak szakszervezeti bizottsága. Ebből SZOT beutalóval 649 fő, Balatonalmádin vállalati beutalóval 344 fő, Leányfalun vállalati beutalóval 205 fő és Berekfürdőn családos vállalati beutalóval 2333 fő. 1976—1980 között 4402 fő üdült az üveggyárból. Ebből SZOT beutalóval 660 fő, Balatonalmádin vállalati beutalóval 652 fő, Leányfalun vállalati beutalóval 128 fő és Berekfürdőn családos vállalati beutalóval 2962 fő. Berekfürdőre a gyár saját Ikarusz autóbusza szállítja a dolgozókat.

38 Sándor összesen kétszer volt üdülni életében a Balatonon szakszervezeti, ffl. vállalati beutalóval. Gyula 1958 óta nem üdült, mert a szabadságot nem tudja beosztani, apránként felhasználja. Okaként említi, hogy pl. ha a brigád nem jön össze műszakra, akkor ki kell vennie szabadságot, mert ha nem brigádban dolgozik, akkor a személyi órabére — 25,— Ft — 80 százalékát kapná csak meg. Ilyenformán anyagiak játszanak szerepet abban, hogy folyamatos két heti szabadságot nem tud kivenni. Mikor arról kérdeztem őket, hogy reggelire, vagy vacsorára (váltó műszakban dolgoznak) mit visznek magukkal a gyárba, sorolták: kolbász, szalonna, szalámi, pörkölt (ez utóbbit saját maguk főzik). Zsíros kenyeret Sándor egyáltalán nem visz, „nem nevetteti ki magát", Gyula csak akkor, ha megkívánja. Szórakozásuk is csaknem azonos. Az egész család kedvenc időtöltése a sport, ezen belül is a tekézés, a futballozás és a kerékpározás. (A tekézés öröklődik a gyermekekre is.) Mindketten rendszeres újságolvasók, a Népszabadságot és a Nógrádot 157