Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Közlemények - Vonsik Ilona: Egy munkásdinasztia élete a XIX–XX. században

ellen. Nyolc órán keresztül szaladgált az üveggel — mint behordó — a mestertől a kemencéig. Iskoláskorú gyermekeinek az édesapa sokat beszélt a munkájáról, no meg volt alkalmuk gyakran látni a gyermekeknek is az üveggyárban a munka különbözőségét, milyenségét, hiszen 10 éves koruktól vacsorát hordtak be a gyárba. Látták a munka nehézségét, de egyben a teremtő munka szépségét is. Sándor édesapja akkor félautomata kikóprésgépen dolgozott, s mint kisgyermeknek sokkal jobban tetszett a kézimunkával, fizikai erővel és kézügyességgel való üvegkészítés, mely alkotó munka volt. Sándor 1949—1951-ig behordó volt az üveggyárban. Bár ez a munka inkább csak erőt és ügyességet igényelt, de megjött a kedve a munkához úgyannyira, hogy reggeli időben az üvegfúvás alapműveleteit gyakorolgatta : bankaforgatás, bankás, hólyagfúvás. Egy műszakban dolgozott, állandó délelőttösi beosztásban. 1951-ben a bankforgatói munkafolyamatot, mint egy lépcsőfokot kihagyva, bankásnak alkalmazták, mely sokat jelentett a szakma gyorsabb elsajátításában. Rövid idő alatt kiderült, hogy jó keze és szeme, egyszóval tehetsége van a szép munkához. Bár ebben a munkakörben már három műszakra járt, egyre nagyobb szorgalommal és kedvvel dolgozott. A négyes kemencén nagyon megszerették, mert jól dolgozott, nem akarták elengedni, s bevették a brigádba. A mestere, Schrenk Ferenc ragaszkodott hozzá elsősorban, s a művezető hiába akarta máshová helyezni, a mestere nem engedte. 1952ben üvegfúvó segéd lett Schrenk Ferenc mester mellett, akinél gyakorlatban letette a „szakmunkásvizsgát". (Akkor még nem folyt szervezett szakmunkásképzés.) Mint segéd fizikailag is nehéz, nagy üvegeket fúvott (ballonokat, lopókat, férfi és női kacsákat), ezért kérte, hogy szeretne kehelyre átkerülni. Kérésének helytadtak. Tizenkét évig volt segéd, s ez idő alatt sokezer kehely testét állította elő. Amíg mesterré vált Sándor, minden kemencén minden terméket készített, végigpróbált mindent. A mestere magyarázta is, meg mutatta is, hogyan kell egy-egy termékféleséget készíteni. A termékekhez igazodó szakmai fogásokat ennek alapján tanulta meg. A mestere mindig mondta egy új termék készítésénél, egy új formára való átállásnál, hogy tíz percet ad neki a műszakilag megfelelő és szakmailag elfogadható termék előállításának kísérleteire. S ez az idő mindig elegendőnek bizonyult. Mesterét második apjaként tisztelte, aki nagy szeretettel foglalkozott vele. Igen tehetségesnek tartotta Sándort, s ő is akarta, hogy kiváló üvegessé nevelje. Másoknak hónapokig tartott, amíg be tudták fújni az üveget. Ő a mestere segítségével gyorsabban haladt a szakmai fogások megtanulásában. Mesteréhez munkaidőn túl is ragaszkodott. (Schrenk Ferenc a második világháborúban szovjet fogságba került, ahol kitanulta a kőműves és a cipész mesterséget.) Sándor gyakran meglátogatta otthonában is és segédkezett a munka utáni tevékenységében. Ez a kapcsolat behordói korában kezdődött, amikor a mestere néhány forinttal, vagy cukorkával honorálta segítségét. Sándor segített volna e nélkül is, hiszen az édesanyjától már gyermekkorában is mindig kapott pénzt, ha szüksége volt rá. Nem zsebpénz volt, hiszen nem azonos összegeket kapott, hanem mikor, mennyit kért : mozira, cirkuszra, fagylaltra, édességre. Mikor dolgozott és keresett is, akkor sem volt több pénze csak annyi, amennyit otthonról kapott. Nem kellett hazaadnia a fizetését, ugyanis mindig az édesanyja vette fel. Nem is látta, hogy mennyit kapott, mennyi volt a keresete. A bérével való önálló gazdálkodásra csak nősülése után került sor. Tulajdonképpen nem is törődött a keresetével, sokkal fontosabb volt számára a fizikai erőnlét növelése. Ezért állandóan súlyzózott, fizikailag erősítette magát. 16 éves korában a testsúlya 65 kg volt, s ezt a súlyt egy kézzel kinyomta. Bokszolt, tekézett, futballozott, egészséges élet151