Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Közlemények - Vonsik Ilona: Egy munkásdinasztia élete a XIX–XX. században

(a ruházattól az élelmen át az italig, s a gyermek játékáig) a Társulat raktáraiból, műhelyeiből elégítsék ki, illetve azokból vásároljanak. Kocsmáiban bonokkal („Jancsi-bankókkal") fizetnek a munkások s a névértéket adóskönyvbe jegyzik fel. . . Az 1900-ban lefolytatott kereskedelmi miniszteri vizsgálat (Lode Rezső iparfelügyelő útján) megállapította a visszaéléseket... a Salgótarjáni Kőszénbánya Társulatnál. . ."

8 A vizsgálati tények és a helyi sajtóban szellőztetett visszaélések ellenére a Társulat még az 1910-es években is működtette élelemtárait s életben tartotta a Jancsi-bankókat is. A Társulat munkahelyi viszonyaira utal az a néhány adat, mely a bányákban előfordult balesetekre, könnyű, súlyos és halálos sérülésekre vonatkozik. 1896-ban a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányáiban előfordult 166 könnyű sérülés az országosan előfordult 470 balesetnek mintegy 35 százalékát tette ki. A Társulatnál 1000 munkásra 7,19 súlyos és halálos sérülés esik.

9 A társaspénztári alaphoz a munkások keresetük 4 százalékával járulnak hozzá, s ennek fejében betegség, vagy baleset alkalmából ingyen gyógykezelésben részesülnek. A Társulat évente 3000 Ft-tal járul hozzá a társpénztárhoz. A vájár 40 éves szolgálat után — ha előbb meg nem rokkan, vagy el nem bocsájtják — havi 36 Ft nyugellátást kap. Az özvegyek a nyugbérek felét kapják.

10 A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt 1873-ban 9 db un. gyarmatházat építtetett Salgótarjánban állandó munkásai letelepedésére. Az emeletes, kőből és égetett téglából épített munkáskolóniák egyenként 40 szobával, 20 konyhával épültek 100 munkás számára.

11 A Károly-aknai bányamunkásokat többnyire ezekben a társulati munkáslakházakban helyezték el, de voltak olyanok is, akik a szomszéd falvakban laktak, s mindennap gyalog tették meg az utat a munkahelyre s vissza.

12 A dédapa 1904-ben kötött házasságot egy baglyasaljai bányász leányával, Andó Albert Rozáliával. A házasságkötés után beköltöztek Salgótarjánba a Társulat 8. sz. gyarmatházába, egy közöskonyhás, egy szobás lakásba. Itt született három gyermekük, János, Ilona és Sándor. A családfő a gyurtyánosi bánya megnyitásával, 1911-ben új munkahelyre került. Károly-aknáról áthelyezték Gyurtyánosba, ahol a munkaviszonyok terén szintén a Társulat törvényei érvényesültek. A megélhetési viszonyok sem jobbultak, sőt a három gyermek nevelése még nagyobb erőfeszítésekre kényszerítette. A bányai kolóniai lakásból 1913-ban visszaköltöztek Baglyasaljára, a falu végére, ahol a felesége egy kis házat örökölt kb. egy hold szántóval. A családban az anyanyelv magyar volt, bár az apa jól beszélt szlovákul is, de gyermekeit nem tanította. A vallásnak a család életében nagy szerepe volt. A családfő ugyan nem volt vallásos ember, de a felesége, s rajta keresztül a gyermekek mély vallásos szellemben nevelkedtek. Az 1914-ben kitört első világháború nem kerülte el a családot sem. 1914 őszén bevonultatták katonának, a frontra irányították, ahonnan nem tért vissza. Feleségére hárult a három gyermek felnevelésének minden gondja. A hadiözvegyi nyugdíj saját munkával szerzett keresettel egészült ki. Az örökölt egy hold föld művelése mellett napszámba járt, hogy gyermekei ne szenvedjenek hiányt az alapvető élelmezési és ruházkodási cikkekben. A félárván maradt három gyermek is munkára kényszerült. A legidősebb fiú, János gyermekmunkásként a Salgótarjáni Acélgyárban kezdett dolgozni a szegcsomagolóban néhány évig, majd az édesapja nyomdokaiba lépett. Baglyasalján a bányánál nyert felvételt. Ilona férjhez meneteléig kőművesek mellett dolgozott segédmunkásként. 143