Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)
Tanulmányok - Taxner-Tóth Ernő. A Mózes dráma színpadi élete
ban. Annak, hogy a színház létezése foglalkoztatta, már egy 1838 februári levelében bizonyságát találjuk: „Spányik még mostanig jól viseli magát, csak hogy a színházi kedvelés nagy kedélye, melynek csak az vet gáncsot, hogy pénze nincs" — róható fel nevelője hibájául írja. 4 Hibájául ? Feltehetőleg csak az „Édes Mama" szemében minősült az ilyen „kedvelés" hibának, a levél írója inkább irigykedik, és maga is a pénz hiányával küszködik. Tudjuk, hogy Majtényi Anna igen szűkre szabott költségvetéssel bocsátotta útra fiait; arra viszont, hogy Imre már ekkor belekóstolt-e a színház élvezetébe avagy sem, nincs adatunk. Két másik érvet minden esetre föl kell sorakoztatnunk az anyai álláspont megvilágítására. Az egyik a még mindig élő gyanakvás a színház — és főleg a színészek — erkölcsromboló hatására vonatkozóan. A másik a beteges gyermek féltése az esti kimaradások, a késői lefekvés, az esetleges meghűlés következményeitől. Ellenkező értelmű következtetéseket lehet levonni Madách 1839. január 10-i leveléből is, amelyben a „Régi Posta utcában" működő „tót theatrum"-ról tudósít. Beszámol róla, hogy e vállalkozásban tanuló társai is színészi szerepeket vállaltak, s előadásukat „nemsokára többekkel szándékozok megnézni". 5 A színház iránti érdeklődés nyilvánvaló bizonyítéka mellett nyitott kérdés, az ifjú Madách járt-e már előzőleg a Pesti Magyar Színházban ? Ha igen, erről miért nem számolt be anyjának ? Azért-e, mert jobbnak látta nem kihívni a mama ellenkezését, esetleges tilalmát ? avagy egyszerűen elvesztek az első színházi élményeiről tudósító levelek ? Ám értelmezhető e tudósítás úgy is, hogy ekkor és ebben a „tót theatrum"-ban ízlelte meg először a színházi gyönyöröket — ha tényleg (és miért ne?) megvalósította a tervét. Egy valamivel későbbi (1839. júliusi ?) levele több fényt vet e kérdésre. Kiderül belőle, hogy Majtényi Anna részben a „költségek", részben a „rossz benyomások" miatt tényleg ellenezte, ha nem is tiltotta a színházba járást. Imre fia a fivéreire igyekezett hárítani az ezzel kapcsolatos felelősséget mondván: „különös eset volt az tehát, hol én nem elleneztem volna a menést, vagy azt éppen kértem volna." 6 S ebben a védekezésben ott a bizonyosság : volt eset, amikor nem ellenezte, hanem kérte a „menést". Érvei is vannak a színház mellett, mégpedig nem akármilyenek. Arra hivatkozik, hogy hatásuk alatt jobb verseket írt, színház elősegítette írói pályájának a bontakozását —• amit, úgy látszik, a mama sem ellenzett. Sőt, színdarabját — mert már ezt a műfajt is műveli — Földváry (valószínűleg a nagy tekintélyű, színházpártoló Pest megyei alispán) olyan jónak ítélte, hogy „biztatott, játszassam el azt." 7 Lónyay Etelka iránti forró és csalódásokkal teli szerelme már a rendszeres színházba járáshoz kapcsolódik: „A színházba nem megyek, mert ha ott van, több napig mindenre képtelen vagyok, ha nincs, minden oly üres, oly kiállhatatlan." 8 A leány fivéréhez, legközelebbi barátjához, Lónyay Menyhérthez intézett panaszában a színházról való lemondás áldozatként szerepel tehát. Pontosan értették egymást, hiszen a másik fiatalember is annyira szerette a színjátszást, hogy lónyai otthonában műkedvelő előadásokat szervezett 10 , no és maga is drámaírással kísérletezett. 11 A színház és a színjátszás iránti érdeklődéssel telített légkör vette körül a diáksorból lassan kinövő Madách Imrét, semmi meglepő nincs tehát 10 abban, hogy fennmaradt művei tanúsága szerint mindenek előtt drámaíró babérokra vágyott. Noha a Madách-múvek nagy részének keletkezési időpontja nem egészen tisztázott, valószínűnek látszik, hogy még mielőtt első befejezett színművét elkezdte volna, megkísérelte a drámaírás elvi kérdéseinek tisztázását. Az 1842-es dátummal fennmaradt Művészeti értekezés című töredéke több szempontból is tanulságos. A kéz122
