Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Salgótarján várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából rendezett konferencián elhangzott előadások - Horváth István: Kulturális tendenciák és jelenségek Salgótarjánban 1944–1980 között

és mikró körülmények között is 1944; 1948; 1962 a szakaszhatár. A kultúra területén ezek az időpontok nem mindig és nem egyértelműen hordozták az új minőségből származó követelményeket. Az oktatás államosítása a koalíciós időszak egyik legfontosabb záró eseménye volt, és egyúttal a szocialista kulturális forradalom kiinduló pontja is. Ezt követően bontakozott ki a falu általános kulturális felemelkedéséért indított társadalmi mozgalom, amely figyelembe vette a korábbi, a már a népidemokrácia időszakában elért eredményeket. Tisztább lett ezt követően a tudományos tevékenység tartalma, és megújult a művészeti élet is. A kultúrában végbement események egyszeri akcióval nem zártak le egy periódust, és nem is jártak azzal, hogy továbbiakban más hatások érvényesülése eleve kizárt volt. Az országban 1944-ben kezdődött és azt követően végbement politikai, gazdasági átalakulás igen intenzív formában és tartalommal jellemezhető Salgótarjánban. Az intenzitás legfontosabb vonása a demokratizmus, a tömegjelleg erőssége, az agitatív jelleg határozottsága, a politikai gondolat széleskörű hatása. Mindezeket figyelembe véve a kultúra területén a következő nagy korszakhatárokat jelölhetjük meg: 1944., 1962., 1974. Mivel indokolhatók e szakaszhatárok? Elsősorban is a kultúra belső mozgásával, fejlődésével, és társadalmi kapcsolatainak minőségével. 1962—1964 között fogalmazódtak meg azok a testületi döntések, amelyek a kulturális tevékenységre meghatározók voltak. Az ún. „ezer szakembert Salgótarjánnak" néven közismertté vált állásfoglalásról van egyrészt szó, másrészt az ún. „kultúrcentirum" határozatról. Korszakos jelentőségük bizonyítása — ha egyáltalán bizonyítani szükséges — a dolgozat későbbi oldalain olvasható, itt csupán annyit kívánunk megjegyezni, hogy az abban megfogalmazottak a korábbi tapasztalatokra épültek, másrészt a jövendőt körvonalazó dokumentumként kell kezelnünk mindkét határozatot. 1974 a közművelődési tevékenység fellendülésének jegyében kezdődött és telt el. Újra a testületi tevékenység — úgy is mondhatnánk a társadalmi igény fogalmazódott meg — képezte a kiindulópontot. De úgy, hogy ezzel egyidőben fontos rétegpolitikai, illetve ágazatpolitikai döntések fogalmazódtak meg, az oktatáspolitikában, a tudománypolitikában. Lényeges az a pont, ahol az országostól eltér a város kulturális viszonyainak fejlődése. A koalíciós korszakban megjelenő kultutrális törekvések itt egyértelműbbek voltak. Ez annyiban kedvező volt, amennyiben a demokratikus fejlődés és hatás érvényesülését biztosította. A már korábban említett agitatív vonás megléte természetes utat nyitott a szovjet kultúra termékeinek. Ez fontos tulajdonság, mert a város háború utáni társadalmi viszonyaiból származott. Más irányból közelítve ugyanakkor leszűkült lehetőséget teremtett ez a kemény vonalú demokratizmus, mert a többféleség érvényesülése lehetőséget teremtett a látensen megmaradó más kispolgári forrású kulturális szokás és gyakorlat továbbélésének, és nem utolsó sorban a kultúra területén is meglévő demagógia felélénkülésének. A kulturális tudatosság alacsony intenzitása mellett a korszak nem hozott a kultúra korábbi struktúrájában sem lényeges változást. Az eredet szempontjából közelítve összefoglalóan „monokultúrás" időszakként jellemezhetjük e korszakot, hiszen forrása szerint a nagymúltú olvasókörök, munkásotthonok, kaszinók teljes birtokbavételét elvégzők korlátozott 373