Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Vonsik Ilona: Újabb adalékok Nógrád megye forradalmi ifjúsági mozgalmának történetéhez (1919–1944)

Várszegi Ferenc Vincze Kálmán Zeke János 28 éves 19 éves 18 éves A 106 illegális kommunistából 71 fő 30 éven aluli, amely 67 százaléknak felel meg. A 71 főből 25 éven aluli 49 fő, 20—25 év között 25 fő, 20 éven aluli 24 fő. A fenti névsor még kiegészül azokkal, akiket korai haláluk ragadott el az ifjúsági mozgalomból — Lovász József, Salamon Imre, Furák Teréz-, akik­пек politikai üldöztetésük következtében emigrálniuk kellett — Furák András, Hován József, Kakuk Ferenc, akik elköltöztek a megyéből, pl. Szabó József, Polyák János, Oczel János, Selmeczi János, Padár András, Vincze Béla, Kátai Rezső, Eppich Albert, s olyanok akik különböző okoknál fogva már nem vehették át az őket megillető kitüntetést — Bóta Árpád, Edelin Károly, Blaskó Lajos és mások. 34 A fentebb leírtak nem jelentik azt, hogy valamennyien azonos időben voltak tagjai az illegális mozgalomnak. Ki előbb, ki később csatlakozott a forradalmi maghoz, de tulajdonképpen egy folyamatosságról beszélhetünk. A létszám ingadozást, a változást számos tényező befolyásolta. Voltak néhányan, akik a csendőrség, rendőrség brutalitása következtében leszakadtak a forra­dalmi mozgalomtól. Legtöbbjük azonban — az illegális KMP tagok sorozatos letartóztatása következtében — a börtönök „lakóinak" helyébe lépett s a KMP-ben folytatta illegális tevékenységét. Voltak fiatalok, akik az első lép­csőt, a KIMSz-ben folytatott tevékenységet kikerülve csak az illegális KMP-ben kezdték a mozgalmi munkát. Egyes illegális kommunisták visszaemlékezése szerint a salgótarjáni szén­medencében az illegális KMP működésében az a gyakorlat alakult ki, hogy amikor egy KIMSz tag betöltötte a 21. életévét, az automatikusan párttaggá vált, ott vállalt és kapott megbízatást. Ezzel, mintegy felnőtté válásával már „kinőtte" a KIMSz-t, s amennyiben megfelelt a párt normáinak, mint KIMSz tag kiérdemelte, hogy a pártnak lehessen a tagja, formailag, szervezetileg sza­kított az ifjúsági mozgalommal s a felnőttek mozgalmában — nem egyszer mint sejttitkár — tevékenykedett. Amennyiben a 21. életévét betöltve nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy a pártban végezze politikai-mozgalmi tevé­kenységét, nem mint KIMSz tag, hanem mint a párt megbízható szimpatizánsa a párt tartalékát képezte. 35 Más illegális kommunisták visszaemlékezése alapján a KIMSz soraiból csak a legrátermettebbek léphettek a párt soraiba, s akik még nem érdemel­ték ki párttagságukat, azok továbbra is a KIMSz-ben dolgoztak, illetve a párt szimpatizánsai közé tartoztak. 36 A kommunista ifjúsági mozgalomban részt vevők arányát befolyásolták és megváltoztatták a sorozatos letartóztatások is. Ahogy a KMP sorait, úgy a KIMSz sorait is gyakran ritkította a hatósági, csendőrségi, rendőrségi üldözés, a letartóztatás, a fogház és börtönbüntetés, a REF alá helyezés, mely rövidebb-hosszabb ideig lehetetlenné tette a mozga­lomban való aktív részvételt. A KIMSz tagok sorait 1929-ben érte az első nagyobb letartóztatási hullám. 1929. június 24-től előzetes letartóztatásba, illetve vizsgálati fogságba került ifj. Oczel János 18 éves szobafestő tanonc és Vincze Béla 19 éves asztalos segéd. Július 24-től november 20-ig fogházi 281

Next

/
Oldalképek
Tartalom