Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Kovács Anna: Nagy Iván könyvtára, mint egy művelődési eszmény bizonyítéka

A tárcza-rovatban folyamatosan hozta Aigner Lajos könyvészetet, mert e szaknak jelentőségét már ekkor fölismerte, ezen kívül a külföldön megjelent hazánkat érdeklő jelenségeket is regisztrálni akarta. Ebben a szándékában a világirodalom ismertetésében az európai fejlődésre való kitekintés, a nemzeti mellett a tudomány egyetemességre törő igénye halványan bár, de kifejezésre jutott. A tervezettnél terjedelmesebb forrásközlések és tárcza-rovat, a közlemények folytatásos jellege, vagyis az, hogy gyakran egy írást több füzeten keresztül közölt, már önmagukban utalnak azokra a szerkesztési gondjaira, amelyekről leveleiben olvashattunk. Legfőbb a cikkek, a kéziratok hiánya volt, különösen a második félévben, amikor úgy tervezte, hogy az Értekező „mint rendes havi folyóirat hat füzetben jelen meg, tehát több a szerkesztői gond, több kézirat kell."

40 Az írásokért a szerzőket állandóan sürgetnie kellett: „...kérlek szíveskedjél a Komáromi hódoltságról szóló dolgozatoddal jelenleg nem nagyon elhalmozott szerkesztői fiókom mellett Értek ezőnket megtisztelni" — kérte Ráth Károlyt, kinek írása, mint ahogy Madách ígért „phrenologikus" cikke is csak tervezett maradt.

41 És ezekben az esetekben nem a jószándék hiányzott: „Becses felszólításod tudományos folyóiratod iránt nagyon megtisztelt. Vajh ha méltóan megtudnék neki felelni." — óhajtotta Madách is.

42 A cikkek elkészülésének nehézségei magában a korabeli történetírói munka viszonyaiban rejlettek, (ennek csak egy mozzanata: a könyvtárak, könyvek hiányára — hisz a történészek nagy része vidéken dolgozott — tanulmányunkban már előebb rámutattunk) és ezek között majdhogy nem természetesnek tarthatjuk a Magyar Tudományos Értekező ilyen rövid élettartamát.

43 Végül is Nagy Ivánnak e lappal irreális célkitűzése volt, az a programi, amit vele közvetíteni szándékozott, az a művelődési elképzelés, eszmény, amelynek valóra váltásán fáradozott, majd csak kedvezőbb társadalmi-művelődési körülmények között, szélesebb társadalmi bázis alapján lehetséges. Nagy Iván az Értekezővel tipikusan értelmiségi funkciót vállalt fel és kívánt ellátni. „Az irodalmat valahára ne csak azért pártolnók, mert azzal hazafiúi kötelességet vélünk leróni, de azért is mert oda értünk, hogy a szellemi táplálkozásnak is szükségét érezzük." Ez is, mint könyvtárának létrehozása annak a határozott törekvésének bizonyítéka, amely — s éppen a 19. sz. második felében — egy születő, a hagyományostól eltérő új magatartásforma, egy modern értelmiségi lét kialakítását célozta. Ebben a törekvésében — s ez úgy gondoljuk részben Nagy Iván ellentétes értékelésére is magyarázatul szolgálhat — a tudományok egészét egységbe foglalni igyekvő, vívódó, az ellentéteket is látó szemlélet vezette, bár „az irányt, melyet működéseink elé szabtunk, mindig a haladás érdeke határozza meg, és ezért, valamint egyik iskolához sem szegődünk, úgy vállalatunk hatáskörét a tudomány jelen állásának színvonalán alul álló és általában elavult rendszerek, hiú fejtegetések és meddő nyomozások ápolásával zsibbasztani nem engedhetjük, sőt az efféle nyomok fölburjánzása ellen küzdeni határozott törekvésünk." 15 Évkönyv 225