Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)
Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Egy nógrádi jómódú köznemesi család, a Szentiványiak gazdálkodása a XIX. század első felében
cséplőrész és a vetőmagot is. Majd az így kapott mennyiséget több éves átlag eladási árával számították. A kapott pénzösszegből levonták még a földművelés eszmei költségeit. A talajmunkákat kivétel nélkül ingyenes robotban végeztették, így ez „kiadást" csak annyiban jelentett, hogy ellenértékét pénzben is megkaphatták volna az azt pénzben megváltani szándékozó jobbágyoktól. A szőlő bevételt borban számolták, itt is évi átlagot számítottak az eladási árnál. Majd ebből is levonták a művelési költségeket. Hasonló módon jártak el a rétek esetében is, de itt szekér szénában számoltak. A regálé bevételekből a malomból igen jelentős őrlési mennyiséget kaptak, a kocsma és a mészárszék árendából adta a jövedelmet. Szécsényben ezzel szemben a regálé jövedelmek döntő többségét a pálinka és a sörfőzés adta, a malom aránylag kevesebbet, összességében ott az uradalom gazdasági szerkezetében a regálé szerepe fokozottabban volt jelentős, mint a Szentiványi birtokon. Általában a következő átlagárakkal számoltak: egész telkes jobbágy évi jövedelme a birtoknak zellertől bejön pozsonyi kila gabona eke munkája a szántóföldön napszámos munkája a szőlőben akó bor szekér széna öl fa szekér sarjú pesti mérő gabona pesti mérő rozs pesti mérő kukorica szekér őszi szalma szekér kukoricaszár szekér széna (Nézsán) A bevételek kezeléséről, a kiadásokról, felhasználásról nincs adatunk. Egy elég szokatlan, ámde azért valamit mondó és a család vagyoni helyzetére következtetni engedő kimutatást ismerünk; ez pedig Szentiványi Medárdné szül. Jezerniczky Karolina temetési költségei (1835 Szent-Iván hava 4-én halt meg.) Temetési költsége összesen 3190 Ft volt, ahogyan azt Mihalik Károly kasznár kimutatta. Néhány nagyobb tétel: Szentiványi Márk és komornyikja Pestre utazott a rekviemhez megkívántató vásárlások ügyében (513 Ft); varbói plébánosnak papok fizetésére (105 Ft); Höppner orvosnak honoráriumként (177 Ft); asztalosnak koporsóért (115 Ft); elfogyasztott hús (221 Ft); gyertya és más ilyesmik (210 Ft); Velzer gyógyszerész számlájára (62 Ft); Márkus András piktornak a címerek festéséért (115 Ft). 27 32 Ft 4 Ft 1 Ft 45 xr — 10 xr 2—2,30—3 Ft 3—4 Ft 2,48—3 Ft 2 Ft 3 Ft 2 Ft 2 Ft 2 Ft 2 Ft 6 Ft 160