Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Egy nógrádi jómódú köznemesi család, a Szentiványiak gazdálkodása a XIX. század első felében

A CSALÁD MÜLTJA ÉS POLITIKAI-TÁRSADALMI SZEREPE A Liptó megyében őshonos, hatalmas, terebélyes nemzetség szétrajzott szinte az egész országban. A XVIII. szd. elejétől Nógrádban is éltek közülük néhányan, de igazi nógrádivá Szentiványi Ferenc és egyenes leszármazottai váltak. A nógrádi ág feje matuzsálemi kort élt meg. 1731-ben született az ősi birtokon, Liptó megyében, Szent-Ivány helységben. 92 éves korában halt meg az új birtok-központban a Nógrád megyei Varbón (ma Vrbovka) 1823-ban. E hosszú élet alatt, mint nekrológjának írója mondja: „...nem nemzetsége régisége, nem dédjei érdeme, hanem virtusai, önnszorgalommal szerzett tudománya, mély belátása..." jóvoltából egyrészt kiemelkedő társadalmi-politikai karriert ért el, másrészt jelentős vagyont szerzett a családnak. Tanulmányait Verbiczén, Lőcsén, Kassán végezte, mindvégig a jezsuiták által fenntartott iskolákban. (Ez a tény nemcsak rá, de gyermekeire is kihatott, valamint azt is tovább adta, amit később szerzett meg: a mindenkori uralkodó iránti feltétlen hűséget.) Életútja következő állomásaként Okolicsányi Antal, Liptó megye akkori főjegyzője mellett a jogi pálya tudnivalóit tanulta a gyakorlatban. Már ekkor megmutatkozó képességeire felfigyelt Csáky Miklós hercegprímás, aki 1754-ben udvarába vette. Noha az egyházi pálya lehetősége közel került hozzá, ő mégis a politikait választotta. (Testvérei közül László jezsuita pap, majd rendház főnök volt.) Részt vett az országgyűléseken mint Brunszvik Antal ítélőmester patvaristája s 1757-ben Nógrád megye tiszteletbeli aljegyzője lett. Innen már tisztán ívelődött felfelé karrierje: 1763-ban a megye főjegyzőjévé választották, két év múlva már második alispán, majd 1769-ben első alispán lett. Mocsáry szerint „állandó tsendessége mellett gyors szorgalma által nagyobb hivatalokra készült." Most ezek következtek: 1772-ben királyi személynöki ítélőmester, 1779-ben helytartói ítélőmester, 1783-ban az udvari kancellárián udvari referendarius tanácsos, 1785-ben II. József jóvoltából kassai kerületi biztos, Sáros vármegyei főispán, belső titkos tanácsos lett. 1797-ben királyi főtárnokmestar, majd 1802-ben országbíróvá nevezték ki. 1806-ban vonult vissza a közszerepléstől (az uralkodó I. Ferenc nyugdíjba küldte) s ezután csak Varbón élt. Most nincs lehetőségünk arra, hogy Szentiványi Ferenc politikai szerepével bővebben foglalkozzunk, bár kétségtelen, hogy éppen nógrádi mivolta miatt is érdemes lenne rá. Hivatalai rendkívül jelentősek voltak. A rendi Magyarországon az országbíró tisztsége a második, a tárnokmesteré a harmadik méltóság volt a nádoré után. Tekintve viszont, hogy a nádor mindig Habsburg főherceg volt (1765 óta) e tisztségek viselői a magyar nemesek számára elérhető legmagasabb pozícióba kerültek. (Az országbíró hivatal után „igazi báró," baro ex officio volt, személyében főúrnak számított. így volt ez Szentiványi Ferenc esetében is, ám gyermekeinek már nem tudott öröklődő főnemesi címet szerezni!) Az országbíró valóságosan is bíró volt. A nádort helyettesítette annak távollétében a Hétszemélyes Tábla elnöki székében. Másodelnöke volt a Helytartótanácsnak s végezetül ugyancsak elnöke volt a rendi országgyűlés felső táblájának. (Szintén a nádor távollétében.) S ezek nem. puszta címek, hiszen 133