Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)
Tanulmányok - Vörös Károly: A magyar nemesi felkelés a napóleoni háborúk korában
állították kl, akiket (úgy mint a sorkatonaság kiegészítése esetén) toboroztak, vagy pedig erőszakkal fogtak be. Ennek viszont az lett a következménye, hogy az így összeállított alakulatok nemegyszer fellázadtak: mint többek között a Baranya megyei, jórészt paraszti eredetű lakosság 1797-ben, 8 , vagy ugyancsak 1797-ben a nyitrai, 9 , 1800-ban a nógrádi 10 , gyalogság; a somogyi gyalogság 1800-végi, nyíltan a nemesség, a földesurak ellen forduló zendülése a fél megyét lángba borította és osalk sorkatonaság bevetésével volt megfékezhető." Az inszurrekció más módon is segített elmélyíteni a nemesi és paraszti tömegekben az udvarral, s konkrétan a katonai vezetéssel szemben meglevő mélységes bizalmatlanságot is. Jól mutatja ezt az, hogy 1800-ban. amikor a nyugati határszélen felállított inszurgens-csapatokat át akarták vinni az országhatáron, hogy alig néhány kilométerrel arrébb, annak túlsó oldalán összpontosítsák őket, egész ezredek tagadták meg a határátlépést, és indultak meg hazafelé, attól tartva, hogy ez (a különben inszurrekciós törvénybe is ütköző) lépés következményeként az immár idegen országban a sorkatonaságnak adják át őket élethossziglani katonáskodásra. A visszaözönlökböl egyes alakulatokat már csak mélyen az ország belsejében, sorkatonasággal tudtak felfogni és néha nem is ellenállás nélkül visszairányítani a határra. 12 5) Mivel a megyék az inszurrekcióba betoborzott, vagy befogott parasztoknak írásban megígérték, hogy a jelentkezőket a felkelés felosztása után minden további katonai kötelezettség alól felmentik, és ezt az ígéretet általában meg is tartották, könnyű átlátni, hogy három bevetés nélküli felkelés kiállítása erősen csökkentette a sorkatonaság számára hadrafogható férfiak körét. Ezért az utolsó, 1809. évi felkelést valóban csak nemesekből állították össze: ennek egyes ezredei kerültek szembe 1809. nyarán a győri csatában és a megelőző hadműveletekben a franciákkal és szenvedtek tőlük vereséget. A csatában János főherceg Itáliából hetek óta visszavonuló kb. 25 ezer főnyi serege mellett az inszurrekciónak mintegy fele, 20 ezer fő vett részt. A csata lefolyását nem könnyű értékelni, de kétségtelen, hogy a vereségben döntő lésze a hetek óta visszavonulásban levő és a terepet nem ismerő János főherceg és vezérkara ügyetlen vezetésének volt. Az a kétségtelen tény, hogy az alig néhány hetes kiképzés után tűzbe először itt bevetett és ezúttal is rosszul fegyverzett inszurgens ezredek az ellenséges ágyútűzben is meglehetősen hosszú ideig kitartottak, és nagyrészt fegyelmezetten vonultak viszsza, erősen megkérdőjelezi a vereségért mentegetőzve annak ódiumát sürgősen az inszurrekcióra hárító János főherceg és tábornokai jelentésének hitelét. 13 Az inszurrekció 1809. évi, a csatát megelőző és követő hadműveletekben tanúsított szereplése azonban azt megmutatta, hogy ha a felkelés szabályszerű nyilt csatában nagy, zárt egységekben hosszabb ideig nem is volt alkalmazható, annál jobban lehetett felhasználni kis egységekben, ahol a felkelők terepismerete és kétségtelen egyéni leleményessége jól érvényesülhetett. Jellemző, hogy éppen 1809. tapasztalatai alapján az inszurrekciónak eleve ilyen típusú hadviselésre való ráállítását a nagy Hadik marsall fia Hadik András gróf altábornagy ajánotta az udvarnak. Az inszurrekciónak ilyen átformálása azonban már nemcsak azért nem történt meg, mert 1809. után többé nem került sor az inszurrekció hadbahívására. Az inszurrekció javítása, modernizálása érdekében már a századfor98
