Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Vörös Károly: A magyar nemesi felkelés a napóleoni háborúk korában

az helyettest tartozott állítani (personalis inszurrekció). Ezen kívül a nemesség vállalta az állami adók (ekkor a „hadiadó") még középkori eredetű mérőszámának, az ún. portának megfelelően portánként meghatározott számú (1805ben pl. 6 gyalogos és 2 lovas) katona kiállítását, felszerelését és eltartását; ez volt az ún. portáüs inszurrekció. Kétségtelen, hogy a felkelést elrendelő törvénj^ek következetes végrehajtása igen jelentős számú felkelő haderő kiállítását eredményezte volna: 18G5-ben pl. csak a portális inszurrekcióban (Erdélyt nem is számítva) kb. 5i ezer embert. Valójában azonban az inszurrekció tényleges összlétszáma ennél jóval kisebb volt: általában (eltekintve az 1797. évinek összesen is csak 21 ezer fős létszámától) 34—42 ezer fő körül járt. A nemesség túlnyomó részének legfeljebb a jómódú parasztéval azonos vagyoni viszonyai nem tették lehetővé számára kis gazdaságának elhagyását és még kevésbé a saját költségen történő katonáskodást. Az 1809. évi nemesi felkelés alkalmából készített kimutatások, melyek az 1808. évi II. te. szabálya szerint Magyarország felkelésre kötelezett nemességét írták össze, világosan érzékeltetik a nemesség erős vagyoni differenciáltságát, A véglegesen kialakított inszurgens seregen belül a vagyoni helyzetük szerint saját személyükben szolgálni, illetve helyettest állítani köteles nemesek közül 191 az évi 3000 forint jövedelmen felüli; 173 a 2000—3000 forint és 864 az 1000—2000 forint jövedelemmel rendelkező személy (ezek a lovasságnál szolgáltak); ezer forint körüli jövedelemmel mintegy 1522 (a gyalogságnál szolgáló) összeírott rendelkezett. Az inszurrekciónak az említett összeírásban szereplő összes többi katonája, körülbelül 32 ezer fő már csak a megye, a nagyobb birtokúak és a nemesi haszonvételeiket birtoikló nem nemesek költségén, vagy éppenséggel az államkincstár terhére katonáskodott. Ez utóbbi legszegényebb rétegnek arányai azonban a valóságban sokkal nagyobbak voltak, hiszen a legszegényebb tömegekből csak az inszurgens sereg eleve meghatározott létszámának határáig kerültek be az összeírtak közé, — a többiek — e tömeg sokszorosa — kívül maradtak a felkelés keretein. 3) így, ezzel a szegény tömeggel eleve számolva az inszurrekció kihirdetésekor a nádor egy szűkebb bizottsággal megállapította az inszurrekciónak az egyes megyéktől követelhető létszámát, majd a megyék — miután az erről eleve értesített főispán javaslatára elfogadták, esetleg ,,túlajánlották'

, ezt a létszámot — a főispán vezetése alatt szervező bizottságot állítottak fel, mely egyrészt nekilátott a kétféle inszurrekció kiállításának, másrészt összeírta a nemesség vagyoni viszonyait a perszonális inszurrekció keretében kiállítandó újonclétszám és a portáüs inszurrekció felszerelési és eltartási költségeihez való hozzájárulási összegek megállapícása és kivetése végett. (Olykor ez az összeírás szolgáit alapul a nemesség által külön megajánlott hadisegély, a subsidium kivetéséhez is). Az így létrejött ún. ,,concurrentionalis cassa"-ba fizettek a jövedelmek arányában a nemesi javakat bérlő nem nemesek, a papok és a világi értelmiségiek is. A megyei bizottságok intézték el azután az így begyűlt pénzből a megyei alakulatok felszerelését, tárgyaltak az iparosokkal és a katonai felszerelési raktárakkal, egészen addig, míg a megyeszékhelyen tartott szemlével az inszurrekció kerületi parancsnoka (magas rangú hivatásos katonatiszt) az alakulatot át nem vette és útba nem indította a kijelölt gyülekezési pontokra, ahol kiképzésük megtörtént. Az inszurrekció kihirdetésétől eddig az időpontig azonban általában legalább két hónap telt el; a napóleoni hadvise95