Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Muzeológia - A Nógrád megyei Múzeumok tevékenysége 1976–1980

Jó lett volna most pontosítani, magyarázni: hogyan is értettük akkor. De­hát ezt a sugallmat el kell vetnünk, és inkább arra fordítsuk figyelmünket: hogyan is valósultak meg mindezek, hiszen végül is e pontokban megfogalma­zottak alapján terveztük és végeztük öt éven át munkánkat. Ezért a megadott sorrendben számolunk be eredményeinkről, szólunk sikertelenségeinkről is. II. Tudományos munka, gyűjteményeink fejlődése. 1. A tudományos terv végrehajtása során legjelentősebb eredményünknek tartjuk, hogy a Nógrádi Sándor Múzeum állandó történeti kiállításá­nak tématerve és forgatólköinyve a muzeológusokból álló kollektíva együttes munkája révén —,- az eddigi szakmai megítélés alapján — jó színvonalon realizálódott az állandó kiállításban. A kiállítás szorosan kapcsolódott a munkásság életmódjának történel­mi változásait bemutató kutatáshoz, amelynek részeként a bányászéiet változásait az Etes és környéke — mikrovilág — vizsgálatán alapult programra építettük ki. A munkálatokba néprajzos, történész muzeo­lógusaink mellett levéltárosok, könyvtárosok is bekapcsolódtak. Néprajzosaink számára a palóckutatás munkájában való részvétel jelen­tett feladatokat. Megindult a középréteg (nemesség) kutatása is me­gyénkben, amelynek témafelelőse a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum. A szakma érdeklődése mellett megtartott tanácskozáson foglaltuk ösz­sze kutatásaink eddigi eredményeit. Tevékenységünket a múzeumi szervezet gyűjteményének számszerű gyarapodása is érzékelteti: Régészet egyedi töredék állatcsont 1976 500 1978 172 7100 800 1979 450 6500 2500 1980 360 7000 3000 Összesen : 982 20 600 6300 db tárgy Néprajz : 1976 178 db 1977 93 db 1978 161 db 1979 59 db 1980 346 db Összesen : 842 db tárgy 248

Next

/
Oldalképek
Tartalom