Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)
Közlemények - Horváth István: A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján
ft. 58 kr. tiszta haszonnal zárta az évet. A termelés 60 fonó-, 10 kártoló- és 3 szövőszéken folyt, „mellyeken 60—70 megítélt raboslkodók gyapjúkártolással, fonással, szövéssel foglalatoskodhatnak, kiki nyárban naponként 3, télben 2 font gyapjút megfonni, vagy 10—7 fontot megkártolni tartozván." A termelési tevékenység mellett arra is törekedtek az intézet fenntartói, hogy megfelelő ismereteket is kapjanak az elítéltek. Nemcsak a termeléssel kapcsolatos ismeretek elsajátítására gondoltak, hanem általános tudnivalók megismerésére is kötelezték a hosszabban elítélt rabokat. Az előterjesztés szerint: ,,... a raboskodóknak naponkénti olvasásban, s számvetésben való oktatás rendszeresítvén, azóta a raboskodók naponkint 1 óráig elvégre fogadott tanító által oktattatnak." Évente vizsgát tettek az elsajátított ismereteikről: „...s azoknak, kik a próbatételekre egy vagy máskor megjelentek, alkalmok volt mind a tanító ügyességét, mind a tanításnak a tanulókra tett hatását és sikerét bővebben tapasztalni." Nem lényegtelen az a megyei törekvés sem, amely azt szándékozta megvalósítani, hogy a rabok által megtermelt tiszta jövedelemből szabadulások alkalmából, jó magaviseletük alapján részesedjenek. Az összeg további életük rendezetté tételére „ ... segítségül adassék kezeikhez." 2 ' Közvetlenül a megye irányítása alá tartozott: az 1831-ben létrehozott nemzeti intézet. Az intézet eredeti célja az volt, hogy a „honi nyelv előmozdítását" a korszak általános ilyen irányú felbuzdulásával összhangban kezdeményezze, irányítsa. Az intézet iránti buzgalom hamarosan lelohadt, így nem csoda, hogy nem annyira az érdemi munka, hanem az intézet fenntartásához nélkülözhetetlen fontos anyagiak megteremtése kapott nagy hangsúlyt a vezetőség munkájában. Örömmel írhatták: „...pénzbeli segédeszközök gyűjtése, már egy nevezetes, s jelenleg 22,600 db ezüst húszasból álló, s tőkésített pénzalap szerzése sikerült." Az első tíz év mondhatni legjelentősebb eredménye ez volt, mert a tartalmi feladatok ellátásáról annyit tudtunk meg: „...a honi nyelv terjesztésére, s a végett néptanítás szükségére kívánt felügyelést illeti — bár megtörténtek is időnként némelly tervezett intézkedések — azon részvételi lanlkadást, s a fáradságosabb munkálatok hátramaradását... ezen intézet sem volt képes kikerülni." 28 Lényegre törő tömörsége miatt is érdekes fejezete a könyvnek az, amely egészségüggyel foglalkozott. Az előterjesztő alispán mondanivalóját három gondolat köré csoportosította. Elsőként a megye egészségügyi állapotáról szólt. Megállapította, hogy az ide kapcsolódó adminisztrációs fegyelem sokat javult az utóbbi években (értsd ezen azt az időt, amióta ő volt ebben a beosztásban — H. I.), de még rendkívül sok a tennivaló. A himlő elleni oltásra még kevesen vitték el gyerekeiket. Ennek okai között első helyen említette, hogy a „...szülék igen nehezen hagyják gyermekeiket beoltani, s ha csak lehet elvonulnak." Az ilyen esetek kikerülésére az orvosoknak rendelkezésre állt hatósági segítség is, de annak hatékonyságában ő sem bízott, amint írta „ . .. más pótló segélyről kell gondoskodnunk." A különböző szakmai igényeket figyelembe véve „ ... folyvást szaporíttatott az orvosi kar személyzete." Erről a problémakörről szólt másodikként. A leírtakból az derült ki, nincs megelégedve az orvosi munka színvonalával, így elsősorban nem létszám bővítésében, hanem a szakfeladatok jobb ellátásában látta az előrehaladás egyik lehetőségét. Gyakoriak voltak az olyasféle panaszok, hogy a „ ... megye orvosai csak az urakhoz járnak, s a szegény adófizetőkkel keveset gondolnak." Azt is tapasztalnia kellett, hogy az orvosok „ ... gyakran kerü193
