Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Közlemények - Horváth István: A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján

mind a beligazgatás, mind a bíráskodás terhes foglalatosságát. Miért akarjuk mi ezen terhek alól magunkat kihúzni, miért ezek viselésére egyedül, s csu­pán a tisztviselőket kötelezni, kik úgyis számos hivatalos munkálatokkal már most olly tetemesen halmozva vannak". A vármegyei nemesség, a felkért táblabírák ettől gyökeresen eltérő magatartással vettek részt a politikai, vagy szakmai fórumokon. Mintahogy ezen a közgyűlésen is elhangzott: „eddig ezért változtak olly nagyon a törvényszékek tagjai, mert a törvénykezések alatt tartattak, és némellyek bejövén pöreik miatt, bementek a törvényszékre, má­sok ellenben kimentek a törvényszékből saját dolgaik elintézése végett". 24 A kor „társadalmi divatja" is megkívánta, de az eddigi előadott témákból is következett, hogy a megyei börtönviszonyok vizsgálatára részletesen kitért az előterjesztő alispán. Abban már nem kellett követni a kor divatját, hogy si­ránkozott a rabok embertelen körülményein, mert a balassagyarmati megyei börtönben tényleg embertelen viszonyok közt éltek a fogvatartottak. A fel­sorolt hiányosságok hosszú listája következett az előterjesztésben: a „pör alatt lévők" nincsenek elkülönítve az elítéltektől; a még csak elfogottak cso­portosan kapnak helyet, így az esetek kinyomozása nagyon nehéz, a kisebb vétkesek a súlyosabb tettet elkövetőtől nincsenek elkülönítve. „De ezeknél még nagyobb hibája tömlöczeinknek az, hogy olly szűkek és nedvesek. Orvo­saink jelentéseiből tudjuk, melly számos, s nehéz betegségeket következte börtöneink ezen egészségtelen állapota". E témakörhöz érve beszámolt a bör­tönépítés helyzetéről is: „A tervezett épület két emeletű, három sugárra megy ki, s mindenik közepén folyosó, s annak két oldalán csupa magányos börtö­nök, összesen 108. Földszint dologház, készítmények raktára, a tömlöcztartó lakása, és tisztességesebb, vagy több együtt tartandó raboskodók számára al­kalmas nagyobb börtönök, összesen 4". Nem a törvény szelleme, nem a humánusabb felfogás tükröződött a ra­bok élelmezésében sem. Az 1816. évben kiadott alapszabályozás szerint a magyarországi viszonyok közt naponta 2 font jól kisütött kenyérben, elég­séges főtt ételben és az ítéletben külön megfogalmazott böjtnapokban kel­lett ellátni a rabokat. Balassagyarmaton pedig még ekkor is: „Naponként 2 font kenyér, kétszer egy hétben meleg étel 1/8 font hússal és ötnapi böjt vízen és kenyéren nem csak azoknál, akik kétnapi böjtre ítéltettek, de azok­nál is ki még elítélve nincsenek". Az országos rendeletet azért nem hajtották végre, mert a megyei rendek véleménye szerint : „ .. . nálunk a fogházon kí­vül is gyakran sokaknak egész héten által több napig módjok meleg ételt szerezni hiányozván a fogházban jobb élelmök lenne, mint kézimunka által kerestetnek". Bár a — sajátosan alkalmazott — törvény ilyen értelmezésé­ről a helytartótanácsot „elfelejtették" értesíteni, azaz saját hatáskörben dön­tött így a vármegyei vezetés. A bilincsek használatában könnyítést vezettek be. így a húszfontos va­sat nem alkalmazták már. Ugyanekkor — 1841-ben — „ . .. a raboskodókon pedig jelenleg egyen (azaz egy főn — H. I.) tízfontos, kettőn nyolcz-fontos, s a többieken 6 fontos vasak vannak". Nem kevés felháborodás olvasható ki a jelentés soraiból, amikor az al­ispán elrettentő példaként a közgyűlés előtt bemutatta a peres eljárás gya­korlatát. „ .. . nyilvános gonosztevők, tolvajok, gyilkosok ellen panaszok tétet­tek, panaszokra, ha el nem maradtak, vagy el nem késtek, vizsgálatok ren­deltettek, vizsgálatok elkéstek, vizsgálatokról tudósítások tétettek, vagy nem is tétettek, tudósításokra tanúvallatás rendeltetett, s az irományok kérdő 191

Next

/
Oldalképek
Tartalom