Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Közlemények - Horváth István: A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján

vatal ismételten nem volt elég szigorú. Az ügyészi hivatalnak átadott ügyek 1841 augusztusában még ,,... csak kis részben volt sikerelve". Nagyon nehezen tudott a megyei közgyűlés érvényt szerezni az úrbéri rendelet azon pontjának is, amely a lakatlan jobbágytelkek benépesítésére kötelezte a földesurakat. „A felszólításokra jöttek, nem jöttek feleletek, s ezek többnyire mentekézők, a benépesítés tartozását egy, vagy más oknál fogva elhárítani kívánók." Az ilyen természetű ügyek megoldására csak a peres út kínált a fentiekben ennek hatásosságát jól mutató lehetőséget. 20 Az úrbéri törvények szabályozták az úriszékek tartásának rendjét is. Ez volt az a hivatalos és jogi fórum, ahol az úrbéri intézkedésekből következő panaszo­kat meg kell vizsgálni Igen ám, de földesurak arra hivatkozva, hogy az úriszék tartása költséges, és ennek költségeit nekik kellett fedezni, nem tar­tották meg rendszeresen ezt a fórumot. Az alispáni állásfoglalás a követke­zőket tartalmazta e vonatkozásban: „Igaz, hogy e teher nyomasztó teher föl­desurakra, de nem lenne-e a szegény alattvalóra nézve nyomasztóbb, ha mi­dőn minden más legkisebb keresetére nézve is törvényes útra folyamodhat, csak ő lenne a köztörvény eme jótékony rendeléséből, az úrbéri tárgyak­ban kizárva?" Ezért elrendelték, hogy az uraság 15 nap alatt tartson úriszé­ket a felvetődő úrbéri perekkel összefüggésben. Az eredmény szinte már vár­ható: „Nagyobb uradalmak évenkint egyszer, vagy kétszer tartván rendesen úriszéket, szeretik az úrbéri útra utasított panaszokat ugyanakkor elítéltetni, nehogy csekélyebb dolgok miatt időközben tartandó úrszékek költségeivel feleslegesen terheltessenek". Ezen a téren kívül kevéssel haladt előre a törvényes gyakorlat. Ebben az értelemben ismételten megfogalmazódtak a közgyűlés előtt a tisztviselői munkával szemben támasztott követelmények. „.. . .midőn hivatalból, magá­nyos panasz nélkül a törvény teljesítésében késedelmeskedők ellen feladólag, vádolólag kell fellépni, főképp ott, hol kényesebb viszonyok forognak fenn; és ily hivatalos feladásban oly valami kellemetlen szerep képzeltetik, hogy gyakran készebb a tisztviselő önmagát hátramaradással vádoltatni, mint má­sok hátramaradását előterjeszteni.. . midőn hivatalt vállalánk, számot kell tartani mindazon kellemetlenségekre, mellyek a kötelesség teljesítésével ösz­sze vannak kötve". 21 Az úrbéri törvények között befejezésként a nemes árvák gondozásával kapcsolatos nagy mulasztásokról, a vármegyei közigazgatás felelősségérzeté­nek alacsony szintjéről olvashattunk. Ez alkalommal sem mulasztotta el szóvá tenni a társadalom más rétegeinél e vonatkozásban meglevő feladatok elvég­zését: „ha a nemes árvák illy felsőbb gondviselési felügyelés alatt tartatnak, lehet-e a nemtelenekre olly kevés figyelmet fordítani". 22 A hivatalos jelentésben foglaltak alapján összefoglaltuk a korszak tör­ténetének két legfontosabb politikai problémáját, amelynek alapja a feudá­lis földmagántulajdon egyrészt, másrészt az erre épült politikai mechanizmus. Forrásunk elsősorban az utóbbira volt nagyobb figyelemmel, és arra keresett magyarázatot, és úgy gondolom talált is, hogy a rendszer működési zavarai­nak hol lelhetők meg gyengéi, milyen napi szemlélet és gyakorlat volt az oka, hogy ez az évszázados tradíción felépült rendszer — példáink is igazol­ták — alkalmatlanná vált a modern, polgári Magyarország megteremtésére. 3. A polgári törvénykezés gyakorlatáról A fentebb ismertetett kulcsfontosságú problémakörök mellett a korsza­189

Next

/
Oldalképek
Tartalom