Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)
Közlemények - Horváth István: A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján
VII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MUZEUMOK ÉVKÖNYVE 1981. A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján Horváth István i. A reformkor történetének megyei eseményeit kutató számára nem kevés szakmai izgalmat jelent azoknak az írásműveknek a tanulmányozása, amelyeket kortársként, a politikai életbe fiatalon bekapcsolódó Sréter János írt. Az eddigi tanulmányaim során többször is leírtam, ez alkalommal megismétlem: sajnálatos tény, hogy emléke és szellemisége oly kevéssé őrződött meg az utókor számára, és mint a kort jól reprezentáló politikus — és ennek következtében történelmi személyiség — csak általánosság szintjén idézgetett, vagy név szerint éppen csak említett a megyei történeti feldolgozásokban. A korszak megyei történetének megismerését két írásműve segítette: a huszonévesen megírt visszaemlékezése, valamint a megközelítőleg tíz évvel később született hivatalos jelentése, amelyet, mint akkor egyedüli alispán a megyei közgyűlés elé terjesztett. Az előbbi és korábbi tanulmányáról más alkalommal már szóltunk. 1 Most a hivatalos jelentésben leírtakkal foglalkozunk. 2 A jelentés műfajilag is messze túlmutatott a tőle elvárható igényeken. Szokatlannak tűnt a téma megközelítése is. Nem maradt meg az apparátus élén álló hivatalnoknak, hanem nagy igénnyel azt vette vizsgálat alá, hogy az eddigi reformországgyűléseken hozott törvények lassú végrehajtását mi okozta? Hangvételével — noha alkalmanként túlfűtött lesz — is ezt a mondanivalót segítette érvényesülni. Nem marasztalt el személy szerint senkit, de nem is ez volt a célja: olvasható e dolgozatában, hogy szándéka nem volt más, mint az: a közgyűlésben így, vagy úgy vele együtt munkálkodó osztályos társai közül, minél többet, minél alaposabban megismertessen a társadalmi reformok lényegével, elfogadtassa azok szükségességét. Mert végül is tapasztalnia kellett, hogy mindhiába fogalmazódtak meg a helyes nézetek, hiába voltak a helyes állásfoglalások, a gyakorlat — az olykor már az európai viszonyok befogására is alkalmas elvi magatartástól — messze kanyarodott; vagy méginkább az mondható a helyzet jellemzésére: a magyar köz181