Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Múzeológia - Szvircsek Ferenc: Az etesi bányavidék

aknaszén befogadására. A bányából kiszállított csillék 1,6 km hosszú alagúton és egy 4 km hosszú felsővezetékes villamos vasúton jutottak el Pálfalvára, s innen a rakodóra. Elektromos erőt a pálfalvai villamos erőtelep szolgáltatta. (500 kW generátor). A termelés 1898-ban indult meg. Három szintről szállítottak, de a harmadik szint nem adott szenet, mert feküben lett kihajtva. Két rakodója közül az első szint a 120 m-en, a második 250 m-en van. Az akna feneke 40 m-rel mélyebbre volt mélyítve zsompnak. Aknatornyát amerikai rendszer szerint szabadon állónak építették. A második szint alatt fekvő szénpillér feltárása az aknától ÉNy-felé, 1000 m hosszú, átlag 150 %'esésű ereszkével történt, melynek a legmélyebb pontja 145 m volt. Ez az úgynevezett mélyszint 2 horizonttal bírt, mindegyikről egy-egy Gam-féle végtelen kötélszállításra szerkesztett elektromos hajtású, 25—25 LE-s vitla szállította ki a szenet. Fejtésmód az aknában: haladó pásztafejtés volt dőlésmentén, mert itt a nógrádi szénmedence szélén a telep átlag 30—50 %-os dőlésű. A főszállítóközléken lóvontatás volt, az osztóközléken emberi erővel mozgatták a Frigyes-aknai típusú csilléket. A munkahelyekről pedig vaslemez csatornákon csúsztatták le a szenet a rakodóra. Amália-akna egy 4,5 km külszíni vasúttal Frigyes-aknához csatlakozott, a vontatást 5 db kettős mozdony végezte, egyenként 70 tonna súlyt, 12 %-os emelkedés mellett 10 km-es sebességgel vontatott. Áramot az aknához magas feszültséggel vezették, ahol egy transzformátor segítségével alakították át üzemfeszültségre. A gépeket 1906-ig gőzerő vei hajtották, ezután tértek át a teljes villamosításra. A főaknától 30 m-re álló ikerakna egy 2 ezer m

3-es Capell ventillátorral lett felszerelve. Az Amália-aknával a problémák 1907-ben kezdődtek el. Ekkor ment össze a légakna alsó része, és ezért 130 métert újra kellett hajtani. 1911-ben hozzákezdtek egy új 250 m-es légakna kihajtásához, amelyet 1912-ben fejeztek be. 1914. január 9-én kigyulladt a főakna, s ennek következtében a't aknatorony elhajlott. Az akna elgátolásával a tüzet megfékezték. Egyhónapi munkával az akna eltömedékelését is befejezték. Az akna újranyitása hónapokig eltartott. A termelés egész éven át szünetelt, és a tűz előtti termelés mennyiségét csak 1916-ban érték el. A légakna felső része 1926-ban újból megmozdult, az aknatorony megdűlt. 1928-ban 60 m hosszban ismét összement a légakna, s ezzel elzáródott a légvezetés útja. Mivel a légakna újranyitása költséges lett volna, ettől a társulat elállt. A berendezések egy részét azonban a főaknán keresztül sikerült még kimenteni. 1929-ben tömedékelték el a fő- és a légaknát, s ezzel az Amália-akna megszűnt. Ez az akna volt az egyik legdrágább és legnehezebb bánya a nógrádi medencében. Szene igen vékony telepű volt, nagy mélysége miatt a bányában 30—32 C-fok hőmérséklet uralkodott. A rossz levegő és az alacsony kereset miatt sem szívesen jöttek ide dolgozni a bányászok. A bánya fennállása alatt közel 26 millió q szenet termelt. Az aknához tartozó Amália-telep létesítését 1894-ben kezdték el. A telep a Vasúti soron, a Kaszinó soron, az Iskola soron alakult ki. A Macskás-dűlő domboldalán is épültek házak 5 sorban. Az idénymunkásoknak külön 3 sorban hat barakkot építettek. •m