Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Belitzky János: Losonczi Anna somoskői, szécsényi, gácsi uradalmainak 1596. évi összeírása

tárgyalásukat azonban csak a Nógrád, Hont és Heves megyék területén levő egykori uradalmak úrbéresei körében élt jogszokásokkal és azok XVI. századi gyakorlatával való egybevetésük tenné lehetővé. Ezért itt csak azt jegyzem meg, hogy Korpona anyavárosi joga Rimabányán még összeírásunk idejében is érvényesült, és hogy a földesúr officiálisainak és úriszékének bíráskodása a somoskői uradalom területén még Összeírásunk idejében sem volt korlátlan. ^ Az irtványföldekkel kapcsolatos kedvezmények oka egyrészt az azok megteremtését célzó munka nehéz és körülményes voltán kívül, az azokból nyerhető viszonylag csekély terméseredmény volt. E tekintetben összeírásunk is közöl néhány, egy-egy résztelekre és az abba bevethető gabonára vonatkozó adatot. Eszerint Kraszkón 5, Rimaszombaton, Felsőszkálnokon és Óbásto-n 4, Tiszolcon pedig 2 kassai köböl vethető a szántóföldekbe. Az összehasonlítási alap azonban, sajnos, hiányzik, mert a gácsi 8, a varbói 4 és a vilkei 3 köböl a földesúr saját bizonytalan nagyságú területeire vonatkozik, és az sem biztos, hogy egy egész jobbágytelek nagysága mindenütt azonos volt-e. Az uradalom területén az erdei gazdálkodás egyik legfőbb ismérve a sertések makkoltatása. A kihajtott állatok után csak az „idegenek", vagyis más földesurak jobbágyai voltak kötelesek tizedet adni a Rimabánya, Kraszkó, Alsó- és Felsőszkálnok, valamint Kokova erdeiben legeitetők. Cered, Óbást és Hidegkút gyér makkot termő erdeiben még a helybeliek sem tudtak évről évre sertést kihajtani. Ezeken a helyeken az idegenek a természetben adandó ártányt pénzzel is megválthatták. Tiszolc és Fürész makkoltatói, saját jobbágyok és idegenek egyaránt, akkor, amikor erdeikben makk termett, kötelesek voltak tizedet adni a földesúrnak, a makkot nem termő években pedig közösen 2 Ft-ot fizetni. Ez a fizetési kötelezettség talán a makkoltatáshoz való joguk fenntartása biztosítékának is tekinthető. Az uradalom többi egységével kapcsolatban nem említ makkoltatást összeírásunk. Monokulturális jellegűnek tekinthető a Gyöngyös és Pata mezővárosok szőlőművelése. Gyöngyös negyedrésze tartozott a somoskői uradalomhoz, és itt a földesúrnak is — minként már láttuk — volt saját szőlője. A mezővárosi jobbágyoktól pedig a következő „proventus"-a volt a földesuruknak: „Szolgálattal nem tartoznak, de ehelyett évente egy hordó bort, amit „dinnye bor"-nak neveznek [dynie bor vocatum] és azon hely mértéke szerinti 120 csöbört tartalmaz [continens illius loci cubulus 120 = 1527 liter], kötelesek adni. A gabonákból kilencedet nem adnak, de a borból igen, azon módon, hogy a szüret idején — egyenlő mértékben (egymásközt) — szétosztva és megosztva — a kilenced negyedrészét egybehordják." — Patán pedig: „Kilencedet adnak a borból, de a gabonából semmit. Szolgálattal nem tartoznak, de szüret idején évről évre tartoznak, régi jog szerint, azon hely mértéke szerinti 70 csöbör bort adni". Ez a patai csöbör valószínűleg azonos, vagy megközelítőleg azonos volt a gyöngyösivel. Pontosan azonban nem tudjuk, hogy Pata hányadrésze tartozott mint „porció" a somosi uradalomhoz, de valószínű, hogy itt is, Gyöngyösön is, a más földesurak birtokában levő szőlők után hasonló szolgálatmegváltással találkozhatunk. Ez a szolgálátmegváltás érvényesült az egykor mezőváros (Gyöngyös-) Tarján esetében is, ahol „a szolgálatért szüretkor azon hely mér318