Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Balázs László: Adatok a Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. salgótarjáni iparostanonc-iskolájának történetéhez

ellenére — a rendelkezéseknek nem megfelelően — képesítés nélkül oktattak üzleti levelezést, ipari számvetést és könyvvitelt, valamint rajzot. Az iskolaszék meg sem kísérelte, hogy a rendelkezések szellemében megfelelő szakra képesített középkereskedelmi vagy polgári iskolai végzettségű oktatókat alkalmazzon. Oka lehetett ennek a takarékoskodáson kívül az is, hogy az iparostanonc-iskola közös igazgatásban, közös épületben és közös költségvetéssel működött a népiskolával. Az első képesített rajzoktató Uherkovics Ágoston, az 1894/95-ik tanévben kezdte meg tevékenységét az iskolában. Nevezett a VKM által rendezett rajztanfolyamot végezte el. A századfordulón 2, az 1911/ 12-ik tanévben 4 volt azoknak a tanítóknak a száma, akik képesítésüknél fogva taníthattak iparostanonc-iskolában. Az 1920-as években már olyan tanító is dolgozott a gyári tanonciskolában, akinek megvolt a rajz-, a fémipari, technológiai és szakrajzi oklevele.

12 A tanítók a nyári szünidőben végeztek különféle szaktanfolyamokat, mint pl. Nagy Béla okleveles rajztanítót az ipariskolai főigazgatóság hathetes szegedi szakrajztanfolyamra vette fel 216 pengő államsegélylyel, melyhez a társulat még 100 pengőt ajándékozott.

13 Gyári tanítóink kezdetben nem kaptak külön díjazást a tanonciskolái oktatásért. Az iskolaszéki elnök ugyan nem találta helytelennek a külön díjazásért való tanítási kérvényezést, sőt, mint teljesen méltányos kérelmet „pótlólag felterjeszteni" ígérte. A későbbiekben nem került napirendre ez a téma. 1922-ből már rendelkezünk adattal a tanonciskolái óradíjakra vonatkozóan: évi 1000—2500 koronát kaptak kézhez a tanítók. Egy évvel később már a leadott órák száma szerint — óránként 600 koronát — folyósítottak részükre. 1927. január 1-től, a pengő bevezetése után, óránként 1 pengő illette meg őket. A 40-es évek elején úgy módosították a díjazást, hogy a társulat heti egy leadott óra után egységesen évi 75 pengőt fizetett.

14 Ebben az időben ez gyakorlatilag évente átlagban 285 pengőt jelentett. Ha ehhez hozzászámítjuk a társulati tanítók által is élvezett „tantieme"-t, a 12 havi fizetés egyharmadát kitevő jutalékot, továbbá a levente- és cserkészegyesületekben folytatott oktató-nevelő tevékenység díjazását és jutalmazását, kijelenthetjük, hogy az acélgyári társulati tanítók jövedelme megközelítően kétszerese volt az állami tanítókénak.

15 Alsófokú ipariskolánkat a társulati elemi népiskolában szervezték meg, annak helyiségeit és felszereléseit használta fel. Ezen kívül már az indulás évében rendelkezett a legszükségesebb ipariskolai tankönyvekkel, szemléltető- és munkaeszközökkel, különös tekintettel a rajzoktatásra. (Az már tudott előttünk, hogy az acélgyári iskola felszereltsége megyei viszonylatban jónak volt mondható, de különösen áll ez a megállapítás a 1930/40-es évekre.)

10 Visszatérve a tanonciskola tantervi elképzeléseihez, meg kell említenünk, hogy a tervek és a megvalósítás nem fedték pontosan egymá3t. A lényeg az, hogy a beindult osztályokban tanterv szerint folyt a tanítás. Az előkészítőben szabadkézi rajzot, írás-olvasást, számtan-mértant. és hittant, az elsőben pedig szabadkézi és mértani rajzot, földrajzi, történelmi, természettudományi olvasmányokat, számtan-mértant, fogalmazást, hittant és egészségtant oktattak a tanoncoknak. 164