Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)
Tanulmányok - Vonsik Ilona: A forradalmak időszakának írott és tárgyi emlékei a Salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeumban
A kommunista elvek hatása alatt érlelődött a munkásosztály egysége a győztes szocialista forradalom megvívására, az első magyar proletárdiktatúra megvalósítására. A magyarországi proletariátus forradalmi pártja — megalakulása után néhány hónappal — 1919. március 21-én győztes szocialista forradalomra vezette az ország dolgozó tömegeit. A polgári demokratikus forradalom által meg nem oldott feladatokat az első magyar proletúr állam, a Tanácsköztársaság valósította meg. A Magyar Tanácsköztársaság a tavasz első napján, március 21-én jött létre a két munkáspárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja elvi alapokon történő egyesülésével. Az új párt Magyarországi Szocialista Párt a „Mindenkihez!" című felhívásában hírül adta, hegy „Magyarország proletársága a mai nappal a maga kezébe vesz minden hatalmat." A Magyar Tanácsköztársaság létrejöttének hírét kitörő lelkesedéssel fogadta megyénk lakossága, elsősorban munkássága. Salgótarjánban 1919. március 23-án, vasárnap népgyűlés volt a község piacterén, ahol több ezer fő tett hitet a proletárdiktatúra mellett. Valószínű, hogy erről a nagygyűlésről készült fényképfelvétel — mint a későbbi eseményekről —, de mind máig sem sikerült gyűjteményünk részére megszerezni. Egyetlen emlékünk képezi a Tanácsmagyarország első salgótarjáni nagygyűlését: Bóna Kovács Károly festménye, mely a Tanácsköztársaságot üdvözlő nagygyűlést örökítette meg. A Munkásmozgalmi Múzeum — hasonlóan más intézményekhez — viszonylag kevés eredeti dokumentummal rendelkezik a proletárdiktatúra 133 napos fennállása idejéből. Mint ismeretes, a megyeszékhely Balassagyarmaton volt, ott működött a megyei direktórium. A megyei hatalmi szervek által kiadott rendelkezések egy része, a propagandacélokat szolgáló plakátok, röplapok túlnyomó többsége ma is Balassagyarmaton van, a helytörténeti gyűjtemény részét képezi. A salgótarjáni múzeum gyűjteményeiben inkább az üzemi vonatkozású, a gyári munkássággal és bányászsággal kapcsolatos dokumentumok találhatók meg. A Forradalmi Kormányzótanács IX. s.Z. rendelete értelmében köztulajdonba vették a 20 munkáslétszámnál többet foglalkoztató ipari, bánya- és kereskedelmi üzemeket. A rendelet értelmében a szocializált üzemek élére termelési biztosokat neveztek ki. A proletár fegyelem megteremtése, a dolgozó nép tulajdonának védelme, a termelési biztos és a termelőmunka ellenőrzésének céljából a dolgozók üzemi ellenőrző munkástanácsot választottak. A salgótarjáni Acélgyárban 1919. április 11-én alakult meg az ellenőrző munkástanács. Ennek alapját képezte az az 1919. március 12-én megalakult üzemi választmány, melynek 12 rendes és 12 póttagja volt. Mind a rendes, mind a póttagok 9:3 arányban a munkásság képviselői voltak. Az üzemi választmány a munkások és alkalmazottak jogviszonyaival, az egészség- és balesetvédelmi, fegyelmi ügyeivel, a jobb és gazdaságosabb termelés elősegítésével, az élelmezés rendezésével, a munkásság bajainak enyhítésével foglalkozott. Ennek érdekében a választmány három bizottságot hozott létre: élelmezési, egészségügyi, baleset- és bértárgyaló, valamint fegyelmi és panaszfelvevő bizottságot. Az üzemi választmány elnöke Bozó György volt. Az 1919. április 11-én létrejött acélgyári ellenőrző munkástanács elnökévé Hack Gyulát választották meg. A munkástanács saját kebeléből háromtagú direktóriumot választott: egy direktóriumi tag a termelési biztos mellé — ki a gyár tőkés igazgatója volt —, egy a pénztárba és egy az élelmezési iroda ellenőrzésére lett kiküldve. 39