Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)
Múzeumaink életéből - Horváth István. A húszéves Salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum feladatai napjainkban
marad. Az elindulás pillanatait éljük — a különbség; „csupán" annyi az intézmények között — ahol is általános vonása a tevékenységünknek, hogy nagy erőfeszítéseket teszünk a múzeumi közművelődés tárgyi, személyi feltételeinek biztosítására. Hol jutottunk az extenzív fejlődésben előbbre. Ebben az intézmény vonzásának, hírnevének és egyéb más szubjektív összetevőnek van szerepe, meg annak a csábmondatnak, hogy meg lehet alapozni a múzeumi közművelődést. És melyik valamire való szakember — a kevesek közül — ne vállalkozna ilyen jellegű munkára? Mert — amíg fentebb a különbségről szóltunk, most az azonosságról is kell — abban azonosak vagyunk, hogy hiányzik az empirikus anyag, kevéssé valósult meg a tapasztalat egyedi elemzése, még inkább elhanyagolt terület a tapasztalat tudományos rendszerbe foglalt elemzése. így aztán ma még általánosan jellemző, hogy az újonnan érkező szakemberek is a szervezés, a programok, a különböző foglalkozások, a különböző intézmények értelmes kapcsolatainak lehetőségeit kutatják, azaz a tapasztalatot gyűjtik, amelynek eredményeképp kialakulhat — a sokféleségében is egységes — múzeumi közművelődési munka. Jogosan tesszük — teszi fel bárki is — a kérdést: olyan helyen — ahol ,.nincs" — múzeum, hogyan is történik mindez? Hogy a kérdés ránk, a salgótarjáni múzeum — jelenlegi — helyzetére vonatkozik az nem vitás. Hiszen mi igen korlátozottan — vagy sehogy — sem élhetünk a városban és a múzeumon belül a hagyományos közművelődési formával — és tartalommal — az állandó, vagy időszaki kiállítással. Úgy gondolom mégsem haszontalan, ha végigtekintünk az ezen a téren érzékelhető gyakorlatunkon. A közművelődési igény 1962 után vetődött fel — írta a múzeumi munkáról készült tanulmány. Ez akkor elsősorban az írásos ismeretterjesztő publikációt jelentette. Mértékére eredményességére utalva átfogóan azt kellett leszűrnie, hogy a múzeum, „nem kapcsolódott eléggé a megye tudományos, szellemi, de legfőképpen közművelődési tevékenységéihez". 4 A publikációs-ismeretterjesztő jellegű közművelődési gondolat a 70-es évek kezdetén is dominált. Űj elemként — a jelentős költségű — a vándorkiállítások jelentkeztek tömegesen, amelyekhez egyéb — a tartalmat, a megértést segítő, kiegészítő felvilágosítási nem kapcsolódott. 5 Legfőbb gondot a tapasztalat hiánya jelentette. Ez lett az oka a. nehezen kibontakozói tevékenységnek. Ujabb kezdeményezésnek minősítjük, hogy elsősorban az országos: tapasztalatokra orientált tanulmányok kísérelték meg, hogy segítőkészségükkel túllendítsenek az indulás ellentmondásain. 6 A mostani helyzetünkben sem hagyhatjuk figyelmen kívül az előzménytörekvéseket. Ezekre ügyelve, és a lehetőségek pontos számba vétele, elemzése adhatja meg a cselekvésünk vezérfonalát. A feladatvégzésünk alapja — ezen a téren is —, hogy a mai, „múzeum nélküli" állapotot ideiglenes helyzetként fogjuk fel. Az a fő törekvésünk, hogy az átmenetiséget is annak szolgálataiba állítsuk, hogy az új múzeumépület elfoglalására és teljes körű üzemelésére felkészüljünk. E célkitűzés megvalósítása érdekében differenciált kapcsolatot építettünk ki az iskolákkal. (A meglevő bányászattörténeti kiállításunkat a szűk hely miatt csak korlátozottan alkalmazhatjuk múzeumi órák tartására.) Az általános iskolásokkal elsősorban a játékos, a ve302
