Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Nógrád megye vasúthálózatának kiépülése (1867–1939)

A statikus háromszög­kompozíció klasszikus példája a talpán álló háromszög Kondornál rendkívül ritka — ilyen szerkesztési elven alap­szik a Bomba állványzata. A statikus alikalmaziásnak egészen extrém megoldása is fellelhető nála, ahol a derékszögű háromszögbe préselődő óriás-forma a képmező nagy részét úgy uralja, hogy kompozíciós bázisának nyugalmát szinte szétrobbantja. Erős hatást ér iel ezzel a művész pl. a Szent Antal megkísértése című lapon. A derékszögű háromszö­gön kívül érdekes a másik három bejelölt háromszög tartalmi indoklása is. Két alapján nyugvó stabil három­szög áll szemben a kísértések és a szent testének tömbje. A szent testének nyugodt há­romszögébe ékszerűen bele­hasít a két keze, marcangolt arca és hangsúlyozott ágyéka alkotta háromszög; kibillenti azt egyensúlyából, válaszolva a kísértések háromszögére. Az aranymetszési szerkesztési elv alkalmazásának gyakoriságához viszo­nyítva — a felhozott példák ellenére is — kis hányadot képvisel a kondori grafikák kompozíció-szerkezeti megoldásai között a háromszög. Álta­lános képzőművészeten belüli alkalmazása — mely statikus nyugalmát emeli ki — Kondornál így is szinte minden esetben visszájára fordul: az egymás­nak feszülő háromszögektől még nyugtalanabb töltést kap a kompozíció. c) Elliptikus lendület A két előző pontban elemzett statikus, illetve dinamikus, megállító erő­vel bíró kompozíciós elemeken kívül, szinte azok ellenére erős sodrású, íves elliptikus szerkezeti rendszer is kimutatható Kondor grafikáin, amely a for­mákat tapogató tekintetünket körbevándorlásra kényszeríti. Az íves rendszerű formai strukturáltság az aszimmetrikus aranymetszéshez hasonló előfordulási aránnyal ugrik ki Kondor kompozíciós megoldásainak sorából. Az ellipszis al­166

Next

/
Oldalképek
Tartalom