Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)
Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Nógrád megye vasúthálózatának kiépülése (1867–1939)
szimbólumteremtésének módját. Nála a szimbólumok poláris ellentétek; egyszerre hordozzák magukban a jó-rossz, az angyali-ördögi, a felemelkedés-elbukás jelentését. Az elbukott, szánalmassá zsugorodott embert szintén a rovar segítségével ábrázolja a Hangyák és cserebogarak című litográfiáján. Az ember itt maga is rovarrá válik, mellette az ízeit testű teremtmény hatalmas gépezetnek tűnik. Az arányok megváltoztatásával az összezsugorodott lét szánalmas kiúttalanságát idézi Kondor. Az eddig elemzett lapokon az embernek a természettel és a társadalommal vívott harcát, s annak összetevőit jelenítette meg Kondor. A küzdelemnek azonban van még egy — az ember számára sokszor kegyetlenebb — formája, melyben az ember önmagával harcol. Az ember belső vívódásai nem tartoznak a történelem eseményei közé, mégis minden korban megvívja harcát a morálisan tiszta emberré válás reményében. Talán e ponton kapcsolódik legerősebben Kondor a keresztény mitológiához. A morális ember eszménye a középkor háborúktól és nyomorúságtól zaklatott emberét foglalkoztatja legintenzívebben, hiszen számára a szellemi szféra (a hit világa) volt az egyetlen elérhető magasság. Az emberi tisztaságért, a megváltásért minden történeti kor embere megharcolt — az, adott kortól függött, hogy győzött-e, vagy elbukott. Századunkban a megváltás problémájának ismételt feltűnése szervesen összefügg az elidegenedés és a fogyasztói szemléletű társadalom teremtette gondolatkörrel. Az emberi tisztesség és humánum gyakran a vesztes fél az anyagi javakkal, a felszíni csillogással, a másokat nyomorító érvényesülési vággyal vívott harcban. Az egységes világképpel együtt eltűnt az az etikai elvárásrendszer, mely féket szabott az ember személyes indulatainak: az erkölcsi normák feloldódtak, mindenki csak önmagának ad számot cselekedetei indítékairól. Relatívvá vált így a jó és rossz megítélése, sokszor a gonosz mutatkozik a helyes cselekedet álöltözetében. A megharcolt harc eredménye gyakran bukás. Kondor korábbi lapjai a világ megismerését, jellemzőinek felismerését rögzítik. 1965 utáni grafikái már a megismerésen túljutott ember morális problémáiról vallanak. E periódusnak legjelentősebb grafikai műve a Szent Antal megkísértése című rézkarc. Témájában is a keresztény ikonográfia egyik gyakori motívumát értelmezi újra. Hieronymus Bosch víziói élednek újjá a lapon. A felnagyított méretben megjelenített szent monumentálissá válik emberfeletti kínjainak súlya alatt. A kísértések sorában a középkori képi szimbolika elemei: duzzadt hasú, a falánkságot jelképező férfi, meztelen, bujaságot árasztó nőalak, furcsa repülő hal mellett (melyek elsősorban Bosch képi világát idézik) megjelennek a kondori világ kísértései is: a hernyótalpú, ágyúcsöves tákolmánygép és mozgatói az értelem nélkül össze-vissza kavargó, pálcikaemberekből álló tömeg és egy erotikus, furcsa csavart trombitát fújó nőalak. A kísértések világa a képmezőnek felét tölti ki, s hullámvonalban támadja az ülő szentet. Szent Antal figurája itt korántsem a hitért való küzdelem nyugodt, üdvözítő erejét jeleníti meg. Zaklatott, kifacsarodott teste, üres szemürege, szenvedéstől és betegségtől ragyásra mart arca, önmagát marcangoló keze — nem a mosolygó üdvözült, szép szenteket juttatja eszünkbe, példája csöppet sem vonzó. Testi és lelki kínjai elrettentő erővel állnak előttünk. Üres szemüregével lombos fára néz, melyről a halált idéző szárnyas csontváz röppen fel. A halál maga is tovaszáll ó kísértés ebben az összefüggésben — hiszen az iszonyatos önemésztés közepette szinte megváltás lenne. A küzdelem emberfölötti, s távolról sem kecsegtet a harmónia, a megbékélés lehetőségével. Ezt igazolja a szent bal kezét folytató lombtalan, csonkolt fa, mely a kerékbe tört, kifutott, reménytelen élet jelképe 2/ í. A perverz látomások gyötörte szent láthatóan sohasem képes 156
