Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Tanulmányok - Horváth István: Az 1918–1919-es forradalmak nógrádi eseményei a visszaemlékezések tükrében

lemzőjük. Kritikus pillanatban (májusban) az új rend támogatói között találtuk többüket. Alapelvként — a haza megvédését hirdették és fogadták el. E többségtől annál feltűnőbben elüt a szécsényi ferences rendház néhány szélsőséges, a politikában is szerepet követelő személye, (különösképp Virág Venánc) akiknek tevékenységére a proletárdiktatúra hatalmi rendszeréből következő, az ellenforradalmi elemeknek kijáró választ kellett adni. A megnevezett tanulmányok között olyant is találunk, amelyben igen jó összefoglalást olvashatunk a megyei munkásmozgalomban jelentkező politikai irányzatokról: természetszerűleg negatív felhangú értékeléssel a baloldali érzelműekről; ahogy haladunk a politikai jobbszárny irányában, úgy egyre érzékletesebb, hangzatosabb, dicsekvőbb hangulatú rajzot kapunk a forradalmi eseményeket gátló erők szerepéről és tevékenységéről. A leírtak is jelzik azt a fő vonulatot, amelyet az ellenforradalmi erők — ugyan egymástól elszigetelve kapcsolatot nem tudnak kialakítani — képeztek a korszakban. Ez a kép megegyezett azzal — a további forrásokkal szembesített és teljessé tett — ismerettel, amely jellemezte akkor Nógrád megyét, és így a felsorolt művek tanulmányozása nem csak érdekes, hanem, hasznos is. 4. Mindezek után szóljunk azokról a visszaemlékezésekről, amelyek tartalmuk miatt és számukban is a túlsúlyt képezik: azoknak a volt vöröskatonáknak, parancsnokoknak az emlékeiről van szó, akik a forradalmi küzdelemben tevőlegesen részt vettek. Az általuk rögzített emlékekből történetileg hiteles — noha eléggé mozaikszerű — képben jellemezhető az időszak. A forradalmi megmozdulások egyik forrása és irányítója a frontokon harcoló és onnan hazatérő katonaság. Tevékenységük nagymértékben hatott 1918 őszén a megyében kialakult helyzetre, annak fejlődésére. A katonák részt vettek a helyi polgári demokratikus szervek létrehozásában és azok működésében. Mintahogy olvashatjuk: „Amikor hazaérkeztem (az olasz frontról) jelentkeztem a csendőrségen, mert ott kellett jelentkezni. Akkor még egészen fiatal ember voltam. Itthon voltam néhány napja, egyszercsak behívattak a szakszervezetbe, és azt mondták ott, vállaljam el a nemzetőrparancsnoksáigot. Nem volt mást tennem, mint az hogy elvállaltam... Akkor a megalakuláskor hat emberem volt. Annak voltam én a parancsnoka. Állandóan két ember volt szolgálatban. Nekem állandóan talpon kellett lennem, mert azokat akik szolgálatban voltak ellenőriznem kellett. Hideg élelmet kaptunk a direktóriumtól [?!] Rendes nyers húst kaptunk, amit otthon főzettünk meg."2 [A direktóriumfogalom használata is jelzi, hogy az emlékek összemosódtak, de talán nem túlzás, ha azt is leszűrjük belőle: a szó használat azt is mutatja, hogy a két forradalmat egyként és saját céljainak, vágyainak betelj esítőjeként kezelte a szegény ember.} A visszaemlékezésekből érzékelhető az is, hogy az őszi forradalom vezető testületeiben, vagy pontosabban első számú vezetésében még nem találunk olyan személyt, aki a település szegényebb rétegeiből került ki. Ezt a feltételezést a levéltári kutatás is igazolta. 9