Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Balázs László: Adatok és összefüggések a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű salgótarjáni (acélgyári) népiskolájának történetéhez (1870–1920)

A közölt adatokból leolvasható, hogy a tanév elején beiratkozott tan­kötelesek száma év végére mindig csökkent. Ez a csökkenés vizsgált kor­szakunkban egyébként mindvégig jellemző maradt. Hasonló volt a hely­zet az ismétlő tankötelesek esetében (10—15 évesek) is. 22 Ennek nagy mér-, tékben az volt az oka, hogy a munkások — különböző körülmények ha­tására — vagy visszatértek korábbi lakóhelyükre, vagy pedig a vállalat más telepére (Özdra, Nádasdra, Bánszállásra, Likérre stb.) helyezték át őket. A tanulói létszámapadást elhanyagolható mértékben okozták a ki­maradások, melyeket csak rendkívüli esetekben (pl. folytonos betegeske­dés, a családfenntartó halála, sok testvér esetén), külön kérvény és elbí­rálás alapján engedélyezett az iskolaszék. 2 "' Az adatok alapján az is nyugtázható, hogy a tankötelezettség végre­hajtása nagyon jó volt, sokkal jobb, mint országos, megyei vagy helyi szinten. Az iskola pontosan számon tartotta a mindennapi és ismétlő tan­köteleseket. Még azokról a tanköteles korúakról is vezetett nyilvántartást, akiknek apjuk gyári alkalmazott volt, de valamilyen oknál fogva más is-< kólában vagy más helységben tanultak. 2 ' 1 A társulat mindenkor szigorúan megkövetelte alkalmazottaitól, hogy tanköteles gyermekeiket — ha taní­tásukról otthon vagy más intézetben nem gondoskodnak — a társulat által fönntartott iskolába járassák. Talán a számoknál is meggyőzőbbek a tár­sulat egyéb előírásai és kívánalmai, melyek szerint „értelmes munkásokat nevelni akarván, csak oly tanulókat fogad munkába, kik a törvény által előírt mindennapi 6 osztályú tanfolyam sikeres bevégzéséről mutatnak fel bizonyítványt, és ha egyesek gyermekei az ide-oda költözés vagy más okok miatt 12 éves korukig a közoktatási törvények kívánalmainak meg nem felelhettek volna, azok a mindennapi 6 osztályú tanfolyam bevégzésére szigorúan utasíttatnak." 25 Nagyon szigorú előírások voltak ezek, még akkor is, amikor 1876-tól ismétlőiskolát, 1889-től pedig iparostanonc-iskolát is 149 Mindennapi tankötelesek Tanév és beiratkozottak száma elköltözött kimaradt év elején végén 1870/71. 53 39 11 1 1871/72. 66 54 10 1 1872/73. 85 59 24 — 1873/74. 73 60 12 — 1874/75. 78 70 6 2 1875/76. 107 96 9 1 187677. 136 125 7 3 1877/78. 133 118 8 6 1878/79. 154 130 12 8 1879/80. 179 158 21 — A tankötelezettség végrehajtásának feltételei, körülményei Az elkövetkezendőkben a tankötelezettség helyzetét fogjuk megvizs­gálni, különös tekintettel a végrehajtás feltételeire és körülményeire. Cél­szerűnek látszik az első tíz év adatait szemügyre venni. (A kimutatásban nem tüntettük fel a betegség miatt iskolába nem járók és az elhalálozott tanulók számát.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom