Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Krúdy Kálmán (1832–1861) (Adalékok a Krúdy-család nógrádi ágának történetéhez)

Ugyancsak ezen az éjszakán mesélte el a Pallavicini-esetet is. E szerint a gróf disznótorra készült, s a levágandó két disznót elnevezte Kossuthnak és Szemerének. Ő erről értesülvén megjelent a kurityáni kastélyban és irgalmatlanul kifosztotta a társaságot, a grófot baltával és pisztolylyal kényszerítette pénze átadására. Egy másik cikkben — amely Porzó aláírással jelent meg, s így a szerzőben Ágai Adolfot kell látnunk — a Pallaviciniek családtörténetéről olvashatunk részleteket. Itt a Kossuth—Szemére motívum jóval élőbbről való, még 1848-ban nevezte el így két kutyáját a császárhű gróf, s ezért még bíróság előtt is állt. Krúdy aztán később valóban meg is látogatta a kastélyt, s a grófot így kérte a pénz átadására: „Én nem vagyok rabló, de pénz kell a querillák toborzására. Rossz hazafiak fizessék a jó hazafiakat." S a rossz hazafi aztán fizetett. Krúdy Gyulánál alaposan megváltozik a helyzet. Egyik elbeszélésében egy plébánosról ír, aki disznótort csapott, s három disznaját elnevezte Kossuthnak, Türrnek és Damjanichnak. Kálmán itt is megjelent, s kifosztotta a vendégeket. Másik művében a plébánosból már rozsnyói püspök lett, akinek két disznaja volt Kossuth és Klapka néven. A kaland többi része már ugyanaz, mint előbb. Ezt vették át Krúdy Mária és Szabó Ede a már idézett művekben.

44 A két eset, minden romantikus külsőségtől letisztítva igen hihetőnek hangzik, noha egyelőre bizonyítékunk nincs ezek megtörténtére. (Ágai Adolf cikkének forrása a Pallavicini család irattára lehetett, mert több családtörténeti vonatkozású adatot is közöl.) Volt hát miért üldözniük Krúdyt a zsandároknak. De a táj mindig elrejtette őt üldözői elöl. Zajló folyón át menekült, nyáron az Ipolyba bukva nádszálon szívta a levegőt, míg a zsandárok a parton keresték őt. Mikszáth szerint a ráskai erdőben volt a főhadiszállása, „ahol egy barlangja is volt a föld alatt, valóságos lakóház, szobákkal, kamrákkal, s titkos kijáratokkal". Az írói fantáziától elvonatkoztatva biztos, hogy az ismerős táj, az erdők, az Ipoly életet adó, s mentő volt számára. Itt valóban el tudott rejtőzködni. A megye jelentős részét hatalmas erdőségek borították még ekkor. A pár évvel ezelőtt — 1846-ban — erre járó Petőfi úti jegyzeteiben le is írja, hogy milyen jó volt vezetőt fogadniuk Somoskőről Salgóra menet „mert tán föl sem találtunk volna a várra". Hatalmas erdőség vette körül, cser-, tölgy-, bükkfák sorakoztak a még szinte érintetlen őserdei állapotban. (De lent a völgyben az inászói bánya már kezdte pusztítani maga körül a rengeteget. ..) Kis kitérő bár, de nem lényegtelen, hiszen irodalom és a valóság kapcsolatára világít rá Krúdy egy másik esete. Az író eddig még nem említett művében, az Asszonyfái szüretben is szerepel Kálmán. Itt, ezen a szüreten jöttek össze az új felkelést előkészítő szervezők, itt van Kálmán is, aki már 20 ezer forintot rabolt össze az árulóktól. Ám az összejövetelt egyik társuk feladta a csendőrségnek, s az összeesküvőknek menekülniök kellett. A történelem lapjaira is feljegyeztek egy szüretet, elképzelhető, hogy ez adta az ötletet az írónak. Ez még 1851-ben történt a székely összeesküvés idején Balavásáron. Itt a szervezkedés vezetői jöttek össze a tervek végleges kidolgozására, s az asztalnál ott ült közöttük a mozgalom árulója, társainak gyilkosa is. Krúdy másik kalandját szintén az írói fantázia termékei közé kell sorolnunk. E szerint a Nyírségben tevékenykedő pajkosok, kiknek vezetője 187