Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Krúdy Kálmán (1832–1861) (Adalékok a Krúdy-család nógrádi ágának történetéhez)

talatai. Ráadásul ebből a seregből szökött meg, tehát még súlyosabb büntetés elébe nézhetett. Emigrálni — ez a lehetőség nála nemigen jöhetett számba. Képzettsége, nyelvtudása, de még katonai beosztása sem tette őt arra képessé, hogy vállalja az emigráns élettel járó nélkülözéseket, hátrányokat. Krúdy Gyula így ír erről: „Kálmánt is untalan nógatták a barátai, hogy menne külföldre, mert idehaza már nagyon szorították . . . Szegény a nógrádi szellős halmoktól, árnyas berkektől megválni nem tudott." Egyetlen lehetősége maradt tehát, bujdosni és várni a helyzet jobbra fordulását. S Nógrádban lesz a legjobb, hiszen ott minden domb, minden erdő és erdei út ismerős, mindig számíthat a lakosság szimpátiájára. „Én nem hagyhatom el ezt a tájat, mert megszakadna utána a szívem. Az Ipoly völgyén érzem jól magam, ezek a fák, a halmok, a mezők az én életem" — mondatja Kálmánnal az író, bár soraiból az ő nosztalgiáját is kiérezni az ősök szülőföldje után. Elhatározásában bizonyos elkeseredettségi motívumokat is kereshetünk. A bátyjának már megint több sikerült, mint neki. ö, aki négyévi katonáskodással a háta mögött állt be a nemzeti seregbe, csak alhadnagyságig vitte, míg a tanultabb Gyula egy év alatt százados lett, komáromi védlevéllel ellátott hős, aki az utolsók közt adta meg magát. S az évek múltával aztán nem volt visszaút. Hiába adták ki az amnesztiarendeletet, hiába tértek haza egykori harcostársai Kufsteinből és a többi börtönből, Krúdy már képtelen volt úgy élni, mint a többiek. Nem tudott soha beilleszkedni a társadalomba, végig kellett vinnie vállalt sorsát. Krúdy Gyula elbeszéléseinek egy-egy sorából kibukkan ez a kérdés is. Az álmok hősében így beszél Kálmán: „Ki vagyok én? Bujdosó kalandor, betyár. Miért vagyok az? Mert gyűlölöm hazám ellenségeit, mert kedvem van a veszélyes, kalandos élethez. Nyitva az ország, menekülhetnék külföldre, itthon elfelednének, megbocsátanának. De én itt maradok, mint egy élő bosszúállás. Üldöztetés, gyötrelem az életem, míg egykori bajtársaim hontalanul csavarognak a világban, de nekem legalább hazám van." Élő bosszúállás — ez a motívum új, talán úgy érezte, hogy a Rády Borbála-, meg a kisebb ügyekben igazságtalanul üldözték, marasztalták el. Talán mint csavargó meg tud fizetni minden sérelméért. Az író másik írásában ez a bosszú megnemesedik: „Miután verekedni nem volt kivel, legföljebb a zsandárokkal, Kálmán úr azt gondolta ki, hogy büntetni fogja azokat a magyarokat, akik nem szolgálták a nemzeti ügyet és császárias érzelmeket tápláltak." Ez az alapvető motívum valamennyi feldolgozásban fellelhető, így válik igazolhatóvá, netán etikussá Kálmán bujdosó élete. Ismerve a polgári forradalom és szabadságharc eszmeformáló erejét, ezt a feltevést nem szabad kizárnunk a lehetséges okok közül. De hát minek is nevezzük őt? Gerillának, rablónak, bujdosónak, betyárnak? A betyárság vizsgálata esetén egy érdekes tényre kell felhívnunk a figyelmet: a megyei néprajzi hagyományokban nem lelhető fel alakja. A gyűjtések során egyetlen egy esetben sem találtak Krúdy Kálmánra, de kisebb-nagyobb kalandjára utaló adatra sem. Nehéz őt kategóriába szorítani, az bizonyos. Az „úri betyár" elnevezés sem illik rá. Ezek általában azok a nemesek voltak, akik unalomból, kalandvágyból betyárnak álltak be egy-egy ártatlan kaland erejéig. Vay József gróf, Józsa Gyuri a híres tiszafüredi nagybirtokos, Bagossy József stb. voltak a legismertebbek. Gyakran nevezték őt „pajkosnak" is. Ez a jelző nem tetteinek „finomítására" szolgált, hanem a „pajkos" a betyár egyik típusa volt. Szűcs Sán182