Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Krúdy Kálmán (1832–1861) (Adalékok a Krúdy-család nógrádi ágának történetéhez)

', kellett megtörténnie, s még azt is hozzátette, ,,,a leánya jelen állapota orvosi segély hiánya miatt felette gyengélkedő légyen". A vizsgálat az alábbi tanúk meghallgatását rendelte el: „Olasz Pál aranyosi korcsmáros, Csernik Istvánné, Benkő Anna, Csergás Rózsi, most Gecsa Feró neje, Trázs helysége, Laluhaj János és Nagy János szécsényi lakosok". Tekintettel, hogy a tanúk őrhalmiak, szécsényiek, feltételezhető, hogy az eset az Ipoly rétjén történt. A tanúkihallgatások során az alábbiakat tudta meg a törvényszék. (Ez már az 1848. január 19-i ülésen történt.) Laluhaj János elmondta, hogy Krúdy Gyula, a vádlott bátyja megkereste őt, s kérte, hogy menjen el a leány apjához, s ajánljon neki 100, vagy 200 forintot, hogy a vádat vonják vissza, — „... a szégyent családjától elhárítani kívánván ..." — sőt, Krúdy Gyula saját kocsiját is elküldte Rády Györgyhöz, „de az azt izente, hogy nem jön el, mert neki nincsen vele semmi köze". A család tehát megmozdult, hogy, hogy a szégyent próbálja csökkenteni. Nehéz évek voltak ezek a Krúdyak számára. Fenyegette őket az elszegényesedés veszélye, az apa megvált hivatalától, sőt visszaélései miatt vizsgálat folyik ellene, fiát pedig a fenyítő törvényszék elé állítják erőszakosság vádjával. Márpedig e törvényszék előtt csak közönséges zsiványok, latrok, tolvajok álltak, a nemesember csak nagy ritkán, amikor már senki nem tudott segíteni rajta. Krúdy Kálmán ügye pedig igen rosszul állt. A kihallgatásokat tovább folytatták. Nagy János nem jelent meg, Olasz Pál korábbi vallomásait mindenben megerősíté (ezeknek a korábbi kihallgatásoknak a dokumentumai nincsenek meg.) Csordás Rózsi elmondta, hogy: „amikor hazafelé indult, látta ez alkalommal Rády Borbálát a búzásból kijönni, de [ő] néki a tör [fentekről] . . . nem szólt semmit, útját hazafelé folytatván hítta a tanú a lánykát, aki utána is menvén, útközben elbeszélte baját." (A jegyzőkönyv lapjai itt hiányosak!) A másik ügyben érdekelt Csernyik Istvánné szintén megerősítette korábbi vallomását. A következő bejegyzés február 19-én kelt. Ezen a tárgyaláson pontot tettek az ügy végére. A jegyzőkönyv azonban annyira rongált, hogy még csak következtetni sem lehet a teljes ítéletre. Ami kiolvasható, az igen enyhének tűnik: „Nemes Krúdy Kálmán katona Rády Borbála és Csernyik Erzsébeten elkövetett erőszakossággal vádoltatván meghitelesíttetett." Vagyis a vád igaznak bizonyult, az eljárást befejezték. Az ügyet, az iratokat, a kihallgatási jegyzőkönyveket átadták a katonai bíráknak. Már csak annyit tudunk kiolvasni: „. . . illő fájdalomdíjakat, valamint tanúk és előfogati költségek fejében hat ezüst forintokat megvétetni és az eredményről értesítést adni szíveskedjék." (Mármint a katonai bíróság.)

28 Az ügy — legalábbis következményeiben — sokkal komolyabb volt, mintsem azt az ítéletből gondolnánk. De ez már csak az 1849 utáni eseményekből világosodik meg előttünk. A családból ők ketten vettek részt a szabadságharcban. Kettejük közül Gyuláról tudunk a legtöbbet. Elsősorban azért, mert a forradalom utáni élete elválaszthatatlan volt múltjának e korábbi szakaszától. Unokája, az író a 48-as hagyományokhoz való kötődését, témáit jórészt nagyapjának köszönheti, aki öregkorára a budapesti Honvéd Menház parancsnoki tisztét is betöltötte. Forrásunk szerint önként jelentkezett katonának, az újonnan szervezett 7. honvédzászlóaljba.

2!l Vitéz tettei következtében szépen haladt előre a ranglétrán. Hamarosan őrmester lett, majd a hivatalos lap december 29-én hozta hadnagyi ki175