Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)
Tanulmányok - Molnár Pál: Adatok a bányamunkásság létszámának, összetételének változásairól, helyzetéről, harcairól és életmódjáról 1900 és 1919 között
hogy ebben több tényező együttes jelentkezését kell keresni. A századelejei munkásmozgalmi hullám kialakulásában alighanem döntő szerepet játszott, és ez a későbbi időszakokra is vonatkozik, hogy kiépültek a munkásosztály szervezetei, megteremtődött a közvetlen kapcsolat az SZDP központi szerveivel, annak lapjával a NÉPSZAVÁ-val, a szakmai szervezetek központjaival. Az 1903. augusztus 22-én Salgótarjánban megalakult Vases Fémmunkások Szövetsége helyi csoportja, amelynek számos bányász is tagja volt, valamint az 1904-ben létrejött SZDP helyi szervezete feltétlenül pozitív irányba befolyásolták a munkásság megmozdulásait, nagyobb tudatosságot és szervezettséget biztosítottak az események menetének. A munkásmozgalom fellendülését segítette elő a gazdasági válság, majd ezt követően az uralkodó osztályok közötti ellentétek kiéleződése. Az 1905-ös és 1906-os munkásmegmozdulásokat segítették az oroszországi polgári demokratikus forradalom eseményei. 20 A századforduló utáni évek első jelentős sztrájkját 1904. március 7-én, Inászó bányatelepen szervezték. A NÉPSZAVA 1904. március 15-i száma terjedelmes cikkben számolt be a sztrájk kirobbanásának körülményeiről, lefolyásáról. A lap tudósítója kiemeli írásában, hogy 450-en szüntették be a munkát s a következő követelésekkel léptek fel: emberséges bánásmód a tisztviselők részéről; 8 órás munkaidő; az igazgatóság által kiszolgáltatott ruha és élelmezési cikkek árának leszállítása ; béremelés ; a sínszegeket és talpfákat szállíttassák a munkahelyre; a vasárnapi munkaszünet törvényben biztosított megtartása; a jogtalan büntetések megszüntetése. A bányászsztrájkot leverték. A szervezésben részt vevőket, s azokat is, akik a sztrájk előtti gyűlések engedélyeztetését aláírták, kegyetlenül megbüntették. Elrettentésül 20 bányászt hoztak fel az aknákból, és szuronyos csendőrök kíséretében vitték őket Salgótarjánba. Ott az előzetes letartóztatás minden tortúráját végigjáratták velük. Az inászói bányászokon kívül még 8 telepről szállítottak be bányamunkásokat a helyi börtönbe. Közöttük volt Gregovszky Péter, Fasching Tamás gyűlésbejelentők, Poniczky József és Peész Mihály volt kongresszusi küldöttek. Az elrettentéshez tartozott, hogy mintegy százhúsz bányászt elbocsátottak, s lakásadóikra ráüzentek, hogy mondjanak fel nekik. Az elbocsátottakkal közölték, hogy „pusztuljanak" Salgótarjánból, mert különben kitoloncolás vár rájuk. 2 ' A NÉPSZAVA 1904. március 22-i száma már arról tudósítja olvasóit, hogy a salgótarjáni szénmedencében kihirdetett statárium a bányatőkések szempontjából eredményes volt. A „megmételyezett" bányászok nagyobb részét — mintegy ötven főt — sikerült kitoloncolni a bányavidékről. A kitoloncoltak közül nyolcan — abban a hitben, hogy a kegyetlen bánásmódot a kormány orvosolni fogja, a munkásellenes akciót Budapesten el fogják ítélni és méltányos eljárásban lesz részük — felkeresték gróf Tisza István miniszterelnököt. Várakozásukban azonban csakhamar csalódniuk kellett. Tisza ugyanis az eseményekkel kapcsolatban már alapos tájékoztatást kapott a bányatőkésektől és a helyi közigazgatási szervektől. A küldöttség tagjainak adott válasza is igen rövid volt: „Nekem arról tettek jelentést, hogy ott zavargások vannak, és a rendért vagyok felelős, a hatóságoknak ott a rendet helyre is kellett állítaniok. Önök sztrájkoltak, a sztrájk az egy harc a munkaadó és a munkás között, viselniök kell a konzekvenciákat. Én nem tehetek semmit." Miután a bányászokkal ilyen rövid úton elbánt, sietve eltávozott.. . „Nincs isten, mormogták könnyes 36
