Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Múzeumaink életéből - A Nógrád megyei múzeumok tevékenysége az V. ötéves terv első éveiben (1976–1977)

A Nógrád megyei múzeumok tevékenysége az V. ötéves terv első éveiben 1976—1977. Múzeumaink előtt álló középtávú fő feladatokat négy pontban foglal­tuk össze. Tevékenységünket mind a tudományos, mind a közművelődés terén az azokban foglaltak szerint folyamatosan végeztük és végezzük. Általában és alapjaiban jó ütemben halad végrehajtásuk. Érvényes ez az új- és legújabb kor, a néprajz területén végzett tevékenységünkre. Egyes területeken viszont lényeges elmaradások vannak (pl. a régészet). A közművelődési párt- és állami döntések végrehajtása ebben az idő­szakban lényegesen változott, kedvezően fejlődött. Munkánkban hangsú­lyoztuk ezek megvalósítását. Feltételeink (tárgyi és szellemi), munkakö­rülményeink kedvező irányban fejlődtek. Ma sokkal jobbak szakmai körülményeink, a munkamegosztás, a munkaszervezet korszerűbb, mint az 5 éves terv indulásakor volt. De an­nál is, mint amit — az indulási helyzetet ismerve — várni reméltünk. Ügy tűnik — irányító szerveink támogatása révén —, további fejlődésre jogo­san számíthatunk. Ugyanakkor ezen a téren alapvetően az a tény határoz­za meg helyzetünket, hogy a korábban, 1977 végére jelzett salgótarjáni múzeum műszaki átadási ideje 1979. december végére módosult. Bizo­nyos ritmus-zavart idézett elő az is, hogy a szécsényi helytörténeti mú­zeum épületének oldalszárnyát várhatóan 1978. I. félévben adják át az építők, így az oda tervezett kiállításunk időpontja is módosult. 1. A KÖZÉPTÁVÚ TUDOMÁNYOS TERVBŐL MEGVALÓSULT — az új- és legújabb kor időszakából gyarapítottuk gyűjteményünket ; — bányászlakás-berendezést (szinte teljes anyag) gyűj­töttünk össze az 1920-as évek elejéről (Baglyasaljá­ról); — ipari munkáskolónia-lakás berendezéseit gyűjtöttük (SKÜ— Salgótarjáni kolóniáról) ; — falun élő bányász felszerelési tárgyai (Somoskőújfa­lu); — a feladat megvalósítását célozza együttműködési szer­ződésünk rendszere. Ennek során bányatérképeket, 325

Next

/
Oldalképek
Tartalom